A tapasztalatok szerint a hamisított márkajelű termékek 97 százaléka balesetveszélyes.
Az eredeti termékek fontosságára hívja fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT), az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A hamis termékek az élet minden területén jelen vannak, legyen szó ruházatról, illatszerekről, járműalkatrészekről vagy biztonsági eszközökről. A márkás termékek általában drágábbak, de aki emiatt alacsony árú alternatívát keres, könnyen belefuthat egy hamis termékbe.
„Legyen az illatszer, ruházati cikk, gyerekjáték, gépjármű- vagy kerékpáralkatrész, ma már gyakorlatilag mindent hamisítanak. Az utánzatok jellemzően olcsón, az eredeti termék árának töredékéért megvásárolhatók. Azonban ugyanazt a minőséget egy utánzat sosem éri el és a felhasznált alapanyagok az egészségre is károsak lehetnek. Mindössze egy év alatt félmillió hamis terméket vont ki a forgalomból a NAV” – magyarázza a „Hajts az eredetire!” kampányvideóban is megszólaló Kis Péter András, a NAV szóvivője.
„Ha biztosra szeretnénk menni, forduljunk a hivatalos márkakereskedőkhöz. A legtöbb cég esetében a forgalmazó partnerek fel vannak sorolva a márka hivatalos weboldalán. Ha pedig online vásárolnánk, érdemes megnézni a honlap impresszum adatait, minél kevesebb az információ arról, hogy ki működteti az oldalt, annál gyanúsabb. Ha kizárólag e-mail címet és postafiókot találunk, akkor érdemesebb egy másik oldalt keresni. Az ilyen esetekben ugyanis nem csak a vásárló jár rosszul a silány minőség miatt, hanem sérül a védjegy tulajdonosának hírneve és gazdasági kárt is szenved” – javasolja Dr. Fulajtár Zsófia ügyvéd, a HENT jogérvényesítési munkacsoportjának vezetője.
A Giro d’Italia nemzetközi kerékpáros körverseny magyarországi, május 6-i indulásának apropóján a „Hajts az eredetire!” kampány az eredeti biciklik és alkatrészek vásárlásának előnyeire és a hamis termékek hátrányaira és veszélyeire is figyelmeztet. Hazánkban 2020 óta egyre többen ülnek biciklire, így a kereslet is nőtt az alkatrészek, felszerelések és a kerékpárok piacán. Ugyanakkor a vásárlási szokásokban domináns szerepet kapott az online rendelés, ami kedvez a hamisított termékek forgalmának. Ez a tendencia a kerékpárok és alkatrészeik piacára is hatással van.

Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
