2022.04.28, 16:09
Mire vágyik a magyar?

A megkérdezett magyarok 54 százaléka elektromos vagy hibrid autót vásárolna legszívesebben.

Ma már háromszor annyian érdeklődnek az alternatív hajtás iránt, mint négy évvel ezelőtt – közölte a Robert Bosch Kft. a cég megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet készített reprezentatív felmérésre utalva. Ebből kiderült, hogy tisztán elektromos személygépkocsit a válaszadók 27 százaléka venne, hibrid és plug-in-hibrid autót ugyanennyien, benzinest a 26 százalékuk. A legkevésbé a dízel népszerű 9 százalékkal, a csökkenés mértéke 50 százalékos 2018-hoz képest.

A megkérdezettek a közlekedés legfontosabb szempontjának sorrendben a kiszámíthatóságot, a kényelmet, az alacsony fenntartási költséget és a környezetvédelmet tekintik. Utóbbi a legfontosabb érv az elektromos hajtás mellett, 72 százalék hivatkozott erre, megelőzve az olcsóbb fenntartást és a halk működést.

A Bosch felhívta ár a figyelmet, hogy a vágyak még messze vannak a valóságtól, mert az alternatív hajtású autók aránya Magyarországon mindössze 5 százalék, és ebben a gázüzeműek is benne vannak. A benzinesek aránya 19 százalékponttal csökkent, jelenleg 63 százalék, de majdnem ugyanennyivel, 15 százalékponttal nőtt a dízelmotorosok aránya, elérve a 32 százalékot. A Bosch ezek alapján úgy véli, hogy a hagyományos motorok nem vesztik el a jelentőségüket, de az elektromos közlekedés térnyerése vélhetően egyre gyorsulni fog.

Obb 30ev

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14