A sűrű forgalmú autópályákon rendszeresek a kakaskodások az autósok között. Egy példa a sok közül.
A Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kaposvári Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat azzal a sofőrrel szemben, aki többeket is veszélybe sodort azért, hogy megleckéztessen egy másik sofőrt. A vád szerint az ötvenes éveiben járó vádlott egy kisteherautót vezetett 2021 májusában az M7-es autópályán Budapest irányába, amikor Siófok közelében utolérte a sértett autóját, amely ekkor a belső forgalmi sávban haladt. A vádlott ezután – azért, hogy a másik jármű vezetőjét kikényszerítse a külső sávba – előbb csekély, hozzávetőlegesen fél méteres távolságot tartva kezdte követni a sértettet, majd amikor a sértett emiatt róla fényképfelvételeket készített, a vádlott végül maga sorolt át a külső forgalmi sávba. Mivel a vádlottat továbbra is zavarta, hogy a sértett a belső forgalmi sávban haladt, őt a vádlott jobb oldalról megelőzte, majd bosszúból úgy tért vissza a belső sávba, hogy nem tartott biztonságos távolságot a sértett autójától, ezért a másik sofőr intenzív fékezésre és irányváltásra kényszerült.
A vádlott magatartása következtében baleset ugyan nem következett be, azonban a közlekedési szabályok szándékos megszegésével a vádlott a sértett autójában ülők életét és testi épségét közvetlen veszélynek tette ki. A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben. Az eseményeket a sértett autójában felszerelt fedélzeti kamera rögzítette.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.