2022.04.09, 09:44
Májustól drágább a taxizás a fővárosban

Nagyságrendileg 35 százalékos áremelkedést jelent majd a taxi használóknak a várható áremelés, amelyről április 13-án, szerdán döntenek.

Budapesten a taxis személyszállítás alapdíja 1000 forintra, a kilométerdíj 400 forintra, a percdíj pedig 100 forintra emelkedik május 9-től, amennyiben az erről szóló javaslatot április 13-án, szerdán, elfogadja a Fővárosi Közgyűlés. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az áremelkedés mértékét azzal indokolta, hogy a taxik hatósági árai 2018. július 1-jén változtak utoljára. Erre az ágazatra is vonatkoznak a közgazdasági szabályok: ha drágább az üzemanyag és az azon kívüli maginflációs adatok is emelkednek, akkor erre reagálni kell.

2020 márciusában – a járványintázkedések bevezetése előtt – a taxisok száma 6754 volt a fővárosban, a legutolsó adat szerint ma 5070 maradt belőlük. A taxis szervezetek 2021 novemberében kezdeményezték az ártárgyalások megkezdését. Akkor a fővárosi önkormányzat még úgy látta, nincs hatáskörük az ügyben az ármoratórium miatt. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azonban idén februárban jelezte, a moratórium erre nem vonatkozik, így van lehetőségük az áremelésre. A tárgyalások ezt követően folytatódtak, a most bejelentett tarifa emelés pedig az egyeztetéseken elért kompromisszumos megoldást tükrözi.

Kiss Ambrus ugyanakkor jelezte, hogy a tárgyalások során változtatásokat kezdeményeznek a taxirendeleten. Példaként említette, a taxik ellenőrzési rendszerének erősítését. Úgy vélte a nem minősített személyszállítást végzők száma megnőtt, ezért 190-ről 240-re emelik az átlagos havi ellenőrzések számát, amelyeket továbbra is a BKK végez. Ezen kívül azt is kezdeményezik a kormánynál, hogy a taxik engedélyezett életkorát emeljék 15 évre. Kiss Ambrus szerint ezt a lépést a teljesen felborult gazdasági környezet mellett az teszi szükségessé, hogy úgy látják, több vállalkozónak gondot fog okozni a gépjármű csere.

A főpolgármester-helyettes közölte, mivel a jelen helyzetben nem tudni, mi lesz az üzemanyag ársapkával vagy milyen változások lesznek az alkatrészpiacon, ezért egy automatizmust akarnak kidolgozni a tarifa emelés ügyébenHoracsek Róbert, a korábbi taxis demonstráción résztvevő taxisok képviselője, szóvivője közölte, a tárgyalások résztvevői megállapodtak abban, hogy újra leülnek tárgyalni a tarifáról, amennyiben az üzemanyagárak a jelenlegi szinthez képest 20 százalékkal emelkednek.

Obb 30ev

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14