Zuhant az új autók eladása Oroszországban.
Jelentősen, éves összevetésben 43 százalékkal, 79 ezerre esett az új autók eladása Oroszországban márciusban. Az Avtostat orosz elemzői intézet adatai szerint az idei első negyedévben összesen 264 ezer új autót értékesítettek az országban, 25 százalékkal kevesebbet a tavalyi azonos időszakhoz képest. Az Avtostat számításai szerint, miután januárban és februárban egyaránt 12 százalékkal esett vissza a személygépkocsi-eladás, a múlt hónapban felgyorsult a visszaesés az Ukrajna elleni orosz háború hatásaként. Számos importőr ugyanis felfüggesztette az orosz piacra irányuló szállításokat, miközben Oroszországban a legtöbb gyártószalag leállt, elsősorban az ellátási láncok megszakadása miatt. A rubel árfolyamának február végi, március eleji összeomlása azt eredményezte továbbá, hogy az új autók átlagosan 35-45 százalékkal drágultak egy hónap alatt – jegyezte meg az Avtostat.
A márciusban eladott új személygépkocsik mintegy 60 százaléka öt márkára korlátozódott: Lada (17,1 ezer darab), Kia (9,4 ezer darab), Hyundai (8,6 ezer darab), Renault (6,7 ezer darab) és Toyota (4,8 ezer darab). Ugyanakkor mind az öt márka eladása csökkent 39-50 százalék közötti mértékben. Más márkák közül a legnagyobb eladáscsökkenést a kínai JAC (-72 százalék), a Cadillac (-70 százalék), a Lexus (- 67 százalék) a Volkswagen (-59 százalék), a Subaru (-57 százalék), valamint a Skoda és a kínai Great Wall esetében jegyezték fel, egyaránt 56 százalékosat.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.