2022.03.23, 18:23
Súlyos büntetés ittas vezetőnek

10 hónap börtönre ítéltek és végleg eltiltottak a járművezetéstől egy visszaeső ittas vezetőt.

A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség vádirata alapján a Balassagyarmati Járásbíróság 10 hónap börtönbüntetésre és végleges járművezetéstől eltiltásra ítélt egy 49 éves dejtári férfit, akit a korábbi pénzbüntetés, majd felfüggesztett szabadságvesztés sem tartott vissza attól, hogy ismét ittasan üljön a volán mögé.

A többszörösen büntetett előéletű férfi 2021. március 14-én, délután, a 22. számú főúton, súlyosan ittas állapotban vezette személygépkocsiját. Mivel a korábbi büntetései nem tartották vissza attól, hogy újra ittasan vezessen, az ügyészség a vádiratában, majd a bírósági ülésen is azt indítványozta, hogy a Balassagyarmati Járásbíróság letöltendő szabadságvesztést szabjon ki a vádlottal szemben, és végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművezetéstől.

A bíróság – osztva az ügyészi álláspontot – 10 hónap börtönre, a közúti járművezetéstől végleges eltiltásra, és egy év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte a visszaeső férfit, valamint kötelezte a 45.576 forint bűnügyi költség megfizetésére is. Az ítéletet az ügyész és a vádlott is tudomásul vette, így az nyomban jogerőre emelkedett.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14