A sávelhagyásos balesetek jelentős részt képviselnek a halálos balesetekből. Az elmúlt héten és a hosszú hétvégén sem volt ez másképp.
A halálos közúti közlekedési balesetek szempontjából viszonylag nyugodt időszakot élhettünk meg a múlt héten, valamint a hosszú hétvégén, március 15-ig bezárólag. Március 7. és 15. között öt halálos balesetben 5 ember vesztette az életét, ez kevesebb a tavalyi év azonos időszakában regisztráltnál és a megelőző héten tapasztaltnál is. A vizsgált 9 nap alatt összesen 1492 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására, amelyekből 171 járt könnyű-, és 79 súlyos sérüléssel.
A múlt heti első halálos közúti közlekedési baleset Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Dubicsány közelében március 8-án késő délelőtt történt. A 26-os számú főút 32. km-szelvényében egy 30 éves férfi tehergépkocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd lehaladt az úttestről és egy fának ütközött. A sofőr a helyszínen meghalt.
A második halálos baleset Bács-Kiskun megyében, Mélykút közelében, az 55. sz. főúton történt. Március 10-én délután, egy 46 éves férfi tehergépkocsival közlekedve későn észlelte az előtte, vele azonos irányba haladó, egy 68 éves férfi által vezetett mezőgazdasági vontatót. Ezért a teherautó nekiütközött a traktorhoz kapcsolt ásóboronának, amelyet követően a tehergépkocsi lehaladt az úttest menetirány szerinti jobb oldalán lévő útárokba. A balesetben a tehergépkocsi jobb oldali első utasa, egy 46 éves férfi a járműből kiesett és a helyszínen meghalt, míg a tehergépkocsi jobb oldali hátsó utasa súlyos sérülést, továbbá a vezető és harmadik utasa, valamint a mezőgazdasági vontató vezetője könnyű sérüléseket szenvedett.
A harmadik halálos baleset a fővárosban, a IX. kerületben történt március 11-re virradó éjszaka. Egy 22 éves férfi személygépkocsival nem az útviszonyoknak megfelelően vezetett, ezért a jobbra ívelő szakaszon az út szélére lehaladt és az út menti fának, majd villanyoszlopnak ütközött. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt.
A negyedik halálos baleset a vizsgált időszakban már e-héten történt, március 14-én. Késő este Soltvadkert közelében az 53. számú főúton egy 58 éves férfi az általa vezetett autóbusszal elütötte a vele szembe az úttesten gyalogló 21 éves férfit, aki a kórházba szállítása közben meghalt.
Az ünnepnapra, március 15-re is jutott egy halálos baleset. Pest megyében, Dabas lakott területén virradat előtt egy 18 éves férfi személygépkocsival egy útkanyarulatban lesodródott az úttestről és az árokba borult. A balesetben szerzett sérülései miatt a gépkocsivezető később a kórházban meghalt, utasa, egy 17 éves fiú súlyos sérülést szenvedett.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
