Az idén a Volánbusz Zrt. flottája 164 darab új, sűrített földgázzal (CNG) üzemelő autóbusszal bővül.
Az idén 164 új CNG autóbusszal bővül a Volánbusz járműállománya. A sűrített földgázzal (CNG) üzemelő autóbuszokból 75 darab a fővárosi agglomerációban közlekedik majd várhatóan nyár végétől, Szegeden 10, Szolnokon 40, Zalaegerszegen 39 áll majd forgalomba az elővárosokban. A 75 új CNG-busz a számítások szerint hetente 300 ezer utast szállít majd Budapesten és az agglomerációban. Ezek a buszok a kékbuszos budapesti flotta részei lesznek, a BKK hálózatában közlekednek majd. Ezzel, valamint a korábban beszerzett 40 darab elektromos Mercedes busszal kizárólag környezetbarát, alternatív hajtásrendszerű szóló buszok fognak közlekedni a fővárosi agglomerációban. A CNG-buszok beszerzése a budapesti kormányzati járműfejlesztési program része, ebben elmúlt 12 év alatt kormányzati támogatással 1100 járművel frissült a fővárosi közlekedés járműparkja, 73 villamossal, 74 metrószerelvénnyel, 57 trolibusszal, 900-nál is több autóbusszal. Ehhez jön még hozzá további 103 darab korszerű motorvonat a MÁV elővárosi vonalaira. Orgovány Ferenc, a Mobiliti Volánbusz Kft. ügyvezetője elmondta, az elektromos buszokhoz hasonlóan, a CNG üzemű buszok üzemanyagellátásához is folyamatosan építik ki a töltési infrastruktúrát. Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a 164 CNG busz beszerzése 15 milliárd forintba került, ebből a fővárosi agglomerációba kerülő 75 darab beruházási értéke 6,9 milliárd forint.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.