2022.03.04, 18:33
Kocsikázni ment a kamasz srác

Jogosítvány nélkül újra elvitte a családi autót a 15 éves fiú. A kalandból baleset, és rendőrségi ügy lett.

A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalkorú ellen, aki vezetői engedély nélkül, eltiltás hatálya alatt vezette édesapja autóját, majd a rendőrök elől menekülve balesetet okozott. A vád szerint az elkövetés idején 15 éves fiú 2021. november 13. napján, az otthonukból elcsente az édesapja tulajdonában lévő autó kulcsait. A fiatalkorú utasával Érsekvadkert központjából Patak felé haladt, mintegy 75 km/órás sebességgel, amikor a sebesség ellenőrzést végző rendőrök igazoltatni akarták. A fiú megfordult, majd a megkülönböztető fény- és hangjelzést használó, hangosbeszélőn „Állj!” utasítást is adó rendőrök elől menekülve, egy útkereszteződésben – eltúlzott sebessége okán – lehaladt az úttestről és villanyoszlopnak ütközött.

A baleset következtében a fiatalkorú és utasa is könnyebben megsérült, a jármű és a villanyoszlop pedig jelentősen megrongálódott. A fiú már korábban is vezetett engedély nélkül. 2021 márciusában emiatt szabálysértési eljárásban eltiltották, a mostani cselekményét így járművezetéstől eltiltás hatálya alatt követte el. 2021 májusától a járművezetéstől eltiltás hatálya alatti vezetés viszont már nem szabálysértés, hanem jóval súlyosabb megítélésű jogsértés: bűncselekmény. Az ügyészség ezért vádiratot nyújtott be a fiúval szemben, melyben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását, valamint a közúti járművezetéstől eltiltását indítványozta.

A fiú a szülei engedélye nélkül vitte el a család autóját, így elkövette a jármű önkényes elvételét is. Ha ezt a bűncselekményt családtag sérelmére követik el, akkor csak a családtag kifejezett kérésére büntethető, a fiú édesapja viszont nem kérte a fia felelősségre vonását. Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt. Ha bűnösnek mondja ki a fiatalkorú vádlottat, és felfüggesztett szabadságvesztésre ítéli, akkor a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alá is helyezi.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14