Megérkeztek, semmi különös. Kaput nyitnak, beállnak a kocsival, kis figyelmetlenség és az egyikük távozik az élők sorából.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint vádat emelt az ügyészség egy 64 éves asszony ellen, aki tolatás közben ütötte el a férjét, aki a balesetben az életét vesztette. A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint az elkövető és 70 éves férje egy Győr melletti településre utaztak 2021 szeptemberében, úgy hogy az asszony vezetett. Megérkezésüket követően a férj kiszállt a járműből, a házba tartott, míg az asszony lassan, tolatva szeretett volna beállni az udvarra. Tolatás közben azonban közel került az út melletti tujasorhoz, és ellenkormányzással próbált attól eltávolodni, azonban így elütötte a jármű másik oldalán gyalogló sértettet, aki az autó alá esett.
A férj a balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. Az asszonnyal szemben az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat, és felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte a bíróságtól, valamint indítványozta, hogy határozott időre tiltsák el a közúti járművek vezetésétől. A nyomozás során a Győri Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.