Folytatódik a kisiskolásoknak szóló HUMDA "Road Safety - a biztonság az első" elnevezésű országos közlekedésbiztonsági programsorozat.
A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közölte, hogy a programsorozat idei első szakaszában, február 14-étől április elejéig Budakeszire, Esztergomba, Dunakeszire, Balassagyarmatra, Mosonmagyaróvárra, Szombathelyre és Hajdúböszörménybe látogat el a roadshow. A tervek szerint április közepétől húsz újabb állomás következik. A foglalkozásokon húszperces interaktív oktatás után az elsős és a másodikos gyerekek szakemberek segítségével elektromos miniautókkal, kerékpárokkal és rollerekkel ideiglenes KRESZ-pályára mennek, ahol a közlekedési szabályokkal ismerkednek. A tanítási idő után korosztálytól függetlenül mindenki részt vehet a programokon. A HUMDA tavaly szeptemberben indította el első és második osztályos általános iskolás tanulók számára edukációs projektjét, amelynek keretében 12 megyeszékhelyen és egy fővárosi kerületben több mint harmincezer – a legtöbb településen szinte az összes – kisdiák részt vehetett a programban.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.