2022.02.09, 19:17
Duplázó ittas sofőr

Vélhetően nem gondolta az ittas vezetésen ért sofőr, hogy ha pár órával az eset után újra autóba ül, és újra részegen, akkor újra elkapják.

A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt azzal a 66 éves érsekvadkerti férfival szemben, akit a rendőrök ittas vezetésen kaptak, majd szabadon bocsátását követően, néhány óra elteltével újra ittas állapotban vezetett. A vád szerint a férfi 2021. november 13-án, 22 órakor Balassagyarmaton ittasan vezette autóját, amikor a rendőrök tetten érték. Előállították a rendőrkapitányságra, ahol a légalkoholmérő vizsgálat eredménye igazolta az ittasságát, ezért vezetői engedélyét elvették, majd 23 órakor szabadon bocsátották.

A férfi másnap hajnali 2 óra körül –  immár jogosítvány nélkül – újra a volán mögé ült, de Balassagyarmat belvárosában ismét fennakadt a rendőri ellenőrzésen. A Balassagyarmati Járási Ügyészség – mivel az elkövető a két cselekménye között nem józanodott ki – egy rendbeli ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen, amelyben indítványozta, hogy a bíróság ítélje pénzbüntetésre és tiltsa el a közúti járművek vezetésétől. Azt, hogy kétszer is vezetett, a bíróságnak nyomatékos súlyosító körülményként kell értékelnie, ráadásul szabálysértési eljárás is indult a férfi ellen, mivel a második alkalommal jogosítvány nélkül vezetett.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14