A vártnál előbb kimerült a minősített veteránjárműveknek szánt OT-rendszám kombinációs készlete, így ideiglenes megoldást találtak.
Az OT betűk mögött a már megismert kétszer két számjegyű kombinációról rövid időre egyszer kétszámjegyű plusz egyszer háromszámjegyű kombinációra áll át a veteránminősítésű járműveknek szánt rendszám. A Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárságának Közlekedési Igazgatási Osztálya tájékoztatta erről a Magyar Autóklubot. Az új típusú OT-rendszámok kiadása február elsejétől indul és július elsejéig tart, amikor is az összes rendszámtípus megújul a tavalyi bejelentés szerinti formátumra. Onnantól az OT-rendszám formátuma is az új típusra vált át. Az alapszíne fehér marad majd, karakterei és a keret színe fekete, az OT betűjeleket követő címer után két betűjelet, kötőjelet és három számjegyet tartalmaz majd. Van egy olyan érzésünk, hogy a fél éves időtartamra tervezett átmeneti OT-rendszám önmagában értéket fog jelenteni később a gyűjtők köreiben.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.