2022.01.17, 16:06
Hétköznapi eset?

Bárkivel megeshet, vagy mégse? Egy autós nem adott elsőbbséget, baleset lett belőle, így nyakcsigolya törést okozott a vétlen sofőrnek.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a nővel szemben, aki nem biztosított elsőbbséget a kereszteződésben, így a vétlen személygépkocsival ütközve okozott súlyos balesetet. A vádirat szerint a nő 2020. december 4-én, 6 óra 45 perckor autóval közlekedett Tatabánya lakott területén kívül. Az útkereszteződésben a 8135-ös számú úton a megengedett legnagyobb sebesség 70 km/óra.

Az elkövető a kereszteződésbe az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla utasítása ellenére megállás nélkül, 10-14 km/óra közötti sebességgel behaladt, és nem biztosított elsőbbséget a neki balról jobbra, Tatabánya felől Környe irányába szabályosan közlekedő vétlen gépjárműnek, amelynek jobb első ülésén utast szállított. A vétlen személygépkocsi a vádlott járművének ütközött. Az ütközés következtében a vétlen jármű vezetője tizenkét hét alatt gyógyuló nyakcsigolya törést, míg utasa és a vétkes sofőr is nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérülést szenvedett el. Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben az elkövetővel szemben pénzbüntetést és járművezetéstől eltiltást szabjon ki.

2201 Ugyeszseg Elsobbseg 1

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.