Szokatlan baleset hívja fel a figyelmet arra, hogy nem kalandozhat el a sofőrök figyelme vezetés közben.
A Heves Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint az Egri Járási Ügyészség vádat emelt azzal a 47 éves férfival szemben, akinek a figyelmetlensége miatt történt balesetben a külföldi állampolgárságú sértett lebénult. A vád szerint a férfi 2020. március 26-án, a délelőtti órákban az M3 autópályán Nyíregyháza irányába közlekedett kisteherautójával. Jóval előtte, hasonló kategóriájú kocsit vezetve haladt a sértett, aki a járművével Franciaországból indulva Románia felé tartott. A kocsiban különböző lomokat, használati cikkeket, illetve 2-3 méter hosszúságú fémrudakat szállított.
A külföldi jármű az autópálya külső forgalmi sávjában – bár műszaki meghibásodása nem volt – ismeretlen okból megállt, amit a mögötte 117-123 km/óra sebességgel haladó férfi kb. 6 másodpercen keresztül nem észlelt, így abba fékezés nélkül belehajtott. A hátulról történő ütközés következtében a raktérben lévő egyik vascső nagy erővel előre lendült, és a raktér falát átütve átszúrta a vezetőülésen tartózkodó sértett lapockáját, és több csigolyáját is roncsolta. Ennek következtében a román állampolgárságú férfi maradandó fogyatékosságot szenvedett és kerekesszékbe került. Állapotában gyógykezelés mellett sem várható érdemi javulás.
A vádlott a KRESZ legáltalánosabb szabályát szegte meg, amely szerint, aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztessen. A baleset bekövetkezésében ugyanakkor közrejátszott az is, hogy a sértett az erre vonatkozó tilalom ellenére megállt az autópályán. Az Egri Járási Ügyészség a maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt benyújtott vádiratában a figyelmetlen vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
