2022.01.10, 14:41
A vonat mindig erősebb

Vasúti átjárós balesetekben már hozzuk a járvány előtti szintet. Ez most rossz hír.

2019-ben és 2020-ban csökkent a vasúti-közúti kereszteződésekben, tehát vasúti átjárókban történt balesetek száma, ez összhangban volt a közlekedési balesetek számának a csökkenésével. Azonban 2021-ben a balesetek száma megnőtt, 2 híján elérve a 2018-as csúcsév eredményét: az elmúlt 11 évben 2018-ban történt a legtöbb baleset vasúti átjáróban, pontosan 88. A vasúti átjárókban történt balesetekért az oda behajtók (gyalogos esetén belépők) figyelmetlensége okolható, ugyanis a MÁV adatai szerint 2008 óta nem volt vasúti hibából bekövetkezett, halálos áldozatot követelő baleset Magyarországon. És nem minden szabálytalankodó szenved balesetet, a MÁV közlése szerint évente 800-900 félsorompó rúdját törik le az autósok.

A 2021-ben történt 86 vasúti átjárós balesetből 16 követelt emberéletet, 15 végződött súlyos- és 14 könnyű sérüléssel, a többi esetben anyagi kárt érte a vasúttársaságot – egymilliárd forintot meghaladó kárt könyvelt el a MÁV tavaly a vasúti átjárókban történő balesetek miatt. A baleseti helyzeteket elemezve az derül ki, hogy a figyelmetlenség és a tudatos szabályszegés mellett nem elhanyagolható baleseti ok, hogy a járművezetők erős forgalomban úgy hajtanak be az átjáróba, hogy nem győződtek meg arról, hogy el is tudják hagyni azt. Tehát bentragadnak a dugó miatt.

2201 Vasuti Atjaros Balesetek

(A 2020-as adatsor hiányos)

 

A gépjárművezetők mellett a gondatlan kerékpárosok és gyalogosok veszélyeztetettségét is kiemelte a MÁV. Tapasztalataik szerint sokan azért kerülnek bajba, mert eltereli a figyelmüket a zenehallgatás, okostelefon-használat, illetve rossz időben a kapucnis ruházat is gátolja az észlelést. Kétvágányú pályán az elhaladó vonat után közvetlenül elindulva nem várják meg biztosított átjárónál a szabadjelzést, de nem látják a másik sínpáron, ellenkező irányból gyorsan érkező vonatot.

A vonat féktávolsága több száz méter, így a mozdonyvezetőnek az átjáróban nincs esélye az ütközés elkerülésére, bármit is tesz. Az útátjárós balesetekben 2021-ben is sérültek meg vasutasok – köztük mozdonyvezetők is: egy esetben súlyosan, három esetben pedig könnyebben. A balesetek visszaszorítására a MÁV 2018 óta éves szinten 60-70 helyszínen tart közös vasúti-közúti közlekedésbiztonsági ellenőrzést a rendőrséggel közösen. Ezzel is szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a balesetek elkerülhetők lennének, ha a gyalogosok és a gépjárművezetők figyelmesen, kiemelt körültekintéssel, a közlekedési szabályok betartásával közelítenék meg a vasúti átjárókat.

 

Vasúti átjáró protokoll:

– A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni

– Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad

– A vasúti átjárón folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 km/h-ás átlagsebességgel szabad áthaladni

– Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni

– Ha a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik, minden esetben meg kell állni az átjáró előtt. Csak azután szabad továbbhaladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat!

– Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít!

– A tilos jelzés a gyalogosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, de még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is!

– Csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy nem jön a vonat!

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.