Nagyon rosszul indult 2022, és tragikusan búcsúzott 2021, mert az óév utolsó-, és az újév első napjaiban több, vasúti átjáróban történt halálos baleset is történt.
A legmegrázóbb baleset Tapolca közelében történt, ahol január elsején, délelőtt egy Skoda Octaviával hajtottak a fénysorompó tilos jelzése ellenére a sínekre. Öt fiatal ült az autóban, 17, 18, 19 és 20 évesek, akik közül négyen a helyszínen életüket vesztették, mikor az érkező személyvonat szinte lesöpörte a sínről az autót, amely a vágányoktól messzebb, a szántőföldön landolt teljesen szétroncsolódva.
Az elmúlt napokban másik három vasúti átjáróban történt halálos baleset esetén is a tilos jelzés ellenére hajtottak a sínekre, vagy léptek a vonat-, illetve a HÉV elé az áldozatok. Január másodikán HÉV-átjáróban halt meg így egy idős férfi gyalogos Budapesten, december 31-én pedig a Győr-Moson-Sopron megyei Dör közelében lévő vasúti átjáróba-, valamint a Tolna megyei Döbrököz lakott területén belül lévő vasúti átjáróba hajtott be egy-egy autó a tilos jelzés ellenére. Mindkét szabálytalan sofőr az életét vesztette a vonattal való ütközés során.
Magyarországon a közel 6000 vasúti átjáró mintegy fele biztosított fénysorompóval vagy félcsapórúddal kiegészített fénysorompóval. Mégis a legtöbb baleset a fénysorompóval ellátott átjárókban történik (az esetek hozzávetőlegesen a fele). Ennek oka, hogy a fénysorompó nem képez fizikai akadályt, csak fényjelzéssel tájékoztat, így nem csak akaratlagos, tehát a jelzés ellenére történő áthajtások fordulnak elő, hanem emberi figyelmetlenségből adódók is. Itt fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a KRESZ szerint a vasúti átjárón való áthaladás előtt a járművezetőnek (vagy gyalogosnak is) vizuálisan is meg kell győződnie arról, hogy nem jön vonat.
A félsorompós átjárókban történő balesetek száma jóval alacsonyabb, itt inkább az elgondolkoztató az, hogy történnek ilyen esetek. A Dör közelében történt baleset esetén is a 67 éves sofőr mielőtt behajtott a vasúti átjáróba, kikerülte a leeresztett félsorompót. A biztosítatlan átjárók balesetszáma nagyon hasonló a félsorompós átjárókéhoz, de inkább kevesebb az elmúlt évek baleseti statisztikáit böngészve. Ebben az is szerepet játszik, hogy biztosítatlan átjárókat a ritkán használt vonalakon alkalmaznak. Teljes szélességben záró sorompóval ellátott átkelőkben hosszú ideje nem történt baleset.
A baleseteket a statisztika alapján szinte kivétel nélkül a közutat használók szabályszegése, mulasztása okozta. 2010 óta nem történt vasúti hibára is visszavezethető okból baleset a vasúti átjárókban, akkor anyagi kárral járó baleset történt. De ne feledjük a fentebb említett KRESZ-szabályt, hogy a vasúti átjárókon való áthaladás előtt még szabad jelzés esetén is meg kell győződni arról, hogy nem jön a vonat! És ez nem véletlenül van így!
Hiszen, például a tapolcai tragikus balesetben csak a személyvonatot vontató M41-es típusú dízelmozdony 64 tonna tömegű! Ráadásul a vasúti járművek felépítése az esetek döntő többségében jóval erőteljesebb, mint a közúti járműveké. Főképp a klasszikus építési módú mozdonyok esetén. Nincs gyűrődőzóna, főképp a személyautók magasságában nincs. A mozdony karosszériája, tehát a fülke része az alsó alvázhoz, és forgóvázhoz képest deformációképesebb ugyan, de ez közúti-vasúti átjáróban történő balesetekben csak akkor sérül, ha magas felépítésű, például kamion a közúti jármű. A mozdony felépítménye ekkor is erősebb, egyszerűen vastagabb lemezekből, erősebb vázszerkezetre épül.
A tapolcai balesetben tehát a 64 tonna tömegű mozdony 3 személyvagont is húzott, ezek darabonkénti átlagos tömege 40-45 tonna (kiviteltől függően). Tehát közel 200 tonnás szerelvény haladt a pályán, mikor behajtott elé a hozzávetőleg 1,3 tonnás Skoda. Lehet bármilyen korszerű egy autó, akár ötcsillagos törésteszttel, de esélye sincs megóvni a bentülők testi épségét egy ilyen szituációban. A nyílt pályán a személyvonat haladhatott 90-110 km/óra sebességgel. A tapolcai balesetben részt vevő erők nagyságát jól mutatja milyen messzire került az autó a baleset helyszínétől.
Így újra fel szeretnénk hívni az közlekedők figyelmét arra, hogy ne vegyék félvállról a vasúti átjárókban történő áthaladást. Szabad jelzés esetén is győződjenek meg arról, hogy nem közelít a vonat, tilos jelzés esetén pedig semmiképp ne hajtsanak a vasúti átjáróba. A vasúti átjáróban ugyanis nincs pardon, a vonat minden esetben büntetni fog! Ilyen helyzetekben a vonat nem azért nem áll meg, mert a mozdonyvezető a bajt észlelve nem akarna megállni a vonattal, hanem egyszerűen a nagy tömegű szerelvények fékútja olyan hosszú, hogy nincs esélye, nincs módja megállni a vonatnak. Ezt ne feledjék el.
Nyugtatók és kábítószer együtthatása
Az árokban kötött ki a bódult sofőr - videóval.
Nyugtatók és kábítószer együtthatása
Az árokban kötött ki a bódult sofőr - videóval.
Mossák a Rákóczi hidat szombaton
Budapesten folytatódik a Duna hidak tisztítása.
Mossák a Rákóczi hidat szombaton
Budapesten folytatódik a Duna hidak tisztítása.
Két hiba egy estére
Stoptáblánál okozott balesetet az ittas sofőr.
Két hiba egy estére
Stoptáblánál okozott balesetet az ittas sofőr.
Ez a megoldás mindenkinek fájna
Magyar Autóklub: a Fővárosi Önkormányzat 10-ből 6 autót kitiltana Budapest útjairól, ha bevezetné az idősebb autók behajtási korlátozását.
Ez a megoldás mindenkinek fájna
Magyar Autóklub: a Fővárosi Önkormányzat 10-ből 6 autót kitiltana Budapest útjairól, ha bevezetné az idősebb autók behajtási korlátozását.
Érdemes erre figyelni a városi parkoláskor
Mi az a kizárólagos lakossági parkolás? Aki nem ismeri, annak sokba kerülhet.
Érdemes erre figyelni a városi parkoláskor
Mi az a kizárólagos lakossági parkolás? Aki nem ismeri, annak sokba kerülhet.
Német szigor az utcai versenyzőkkel szemben
Versenyezgettek kicsit, végül autó nélkül tértek haza.
Német szigor az utcai versenyzőkkel szemben
Versenyezgettek kicsit, végül autó nélkül tértek haza.
Gépjármű utánpótlás az OBB-nél
Az ORFK-OBB hét darab új VW Transportert vett át, hogy minden vármegyei szervezetnél szolgáljon egy kisbusz, amely segíti a megelőzési munkát.
Gépjármű utánpótlás az OBB-nél
Az ORFK-OBB hét darab új VW Transportert vett át, hogy minden vármegyei szervezetnél szolgáljon egy kisbusz, amely segíti a megelőzési munkát.
Lehetőség az infrastruktúra fejlesztésre
Pályázni lehet falvak járdáinak, hídjainak, kerékpárútjainak felújítására.
Lehetőség az infrastruktúra fejlesztésre
Pályázni lehet falvak járdáinak, hídjainak, kerékpárútjainak felújítására.