2021.12.28, 08:37
Jutott riasztás mára is

Az ónos eső napok óta jelen van az országban, és bár tegnap délutánra lényegében visszavonták a risztásokat, ma délelőtt ismét fenyeget. (frissítve)

Több megyére ismét figyelmeztetést adott ki az ónos eső veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az aktuális veszélyjelzés szerint Budapesttől lefelé a Duna vonala mellett volt érvényben reggel első fokú figyelmeztetés, mint írták a Duna vonalának tágabb térségében a délelőtti órákig előfordulhat ónos szitálás. A cikk felrakása óta a veszélyeztetett terület jelentősen megnőtt, nyugat felé Zirc-Dombóvár-Bóly vonaláig, kelet felé Gödöllő-Cegléd-Szeged vonaláig, északon továbbra is Budapest-Budakeszi a felső határ. Késő délutántól az Alföld északi felén, a főváros térségében, később pedig az Északi-középhegység környezetében is várható ónos eső. Ennek pontos mennyisége bizonytalan, így az említett térségekben akár másodfokú riasztást is kiadhatnak. Azonban a kedden várható ónos eső mennyisége az elmúlt napokban mértnél valószínűleg jóval kevesebb lesz. Emellett kedd este az Északi-középhegység térségében újabb havazás kezdődik. Ezt idővel délnyugat felől egyre többfelé fagyott eső, ónos eső váltja fel, és a havazás az északkeleti határvidékre korlátozódik. A térségben kedd éjfélig maximum 3-4 centiméter friss hó várható.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14