2021.12.21, 18:16
Senki sem így tervezte

Egy motoros halálát okozta az elsőbbségadás elmulasztása. Bíróság előtt az ügy.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2020 szeptemberében Tiszakécskén a pótkocsis autójával nem adott elsőbbséget egy kereszteződésben jobbról érkező motorosnak. Elütötte a férfit, aki másnap a kórházban belehalt a sérüléseibe. A vádirat szerint a vádlott 2020. szeptember 23-án, délután, Tiszakécskén vezetett egy személyautót, amihez pótkocsi is volt kapcsolva. Az időjárás derült volt, nappali, jó látási viszonyok uralkodtak. Az egyenetlen burkolatú úttest száraz volt.

Amikor a férfi egy kereszteződéshez ért, az „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére nem adott elsőbbséget a védett úton jobbról érkező motorosnak. Emiatt a kereszteződésben mintegy 27-31 km/h sebességgel nekiütközött a 46-50 km/h sebességgel közlekedő motorkerékpár első kerekének. Az ütközés után a vádlott lehaladt az úttestről, a szemközt lévő „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblának ütközött, majd egy ház falának ütközve állt meg. A motorkerékpárt vezető férfi ugyanezen ház falának zuhant. A bukósisakot viselő sértett a balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy másnap a kórházban elhunyt.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a KRESZ szabályt, miszerint az útkereszteződésben elsőbbséget kell adni az olyan útról érkező járművel, amelyen a kereszteződés előtt „Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla van, a keresztező útról érkező jármű részére. A büntetlen előéletű vádlottat a járási ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és felfüggesztett fogház, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14