Budapesten két nap alatt 30 járművezetőt büntettek meg buszsávok jogosulatlan használatáért.
December 9-én és 10-én ismét célzottan ellenőrizte a buszsávok szabályos használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Budapesti Közlekedési Központ és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság. A kétnapos ellenőrzésen 30 járművezetővel szemben intézkedtek és szabtak ki helyszíni bírságot a rendőrök a buszsávok jogosulatlan használata miatt. 2 sofőrrel szemben szabálysértési feljelentéssel, egy esetben figyelmeztetéssel éltek. Egy szabálytalan autóst előállítottak, miután adatai ellenőrzésekor kiderült, hogy be nem fizetett bírságok miatt szabálysértési körözés volt ellene érvényben.
Mindezeken felül a rendőrök az elsőbbségi szabályok megszegése, útburkolati jel figyelmen kívül hagyása, valamint a záróvonal átlépése miatt 6 esetben helyszíni bírságot; tilos jelzésen történő áthaladás miatt pedig 1 alkalommal közigazgatási bírságot szabtak ki, valamint feljelentettek egy sofőrt, mert forgalomból kivont járművel közlekedett.
Az ellenőrzést az alábbi helyszíneken végezték a fővárosban:
II. kerület, Szépvölgyi út, Szilágyi Erzsébet fasor,
IV. kerület, Megyeri út,
VI. kerület, Andrássy út, Izabella utca, Szondi utca, Vörösmarty utca, Podmaniczky utca, Bajcsy Zsilinszky út,
VII. kerület, Rákóczi út, Nefelejcs utca, Damjanich utca, Király utca, Nagymező utca,
VIII. kerület, Üllői út, Kőbányai út,
IX. kerület, Soroksári út,
X. kerület, Vajda Péter utca, Vaspálya utca,
XI. kerület, Bocskai út,
XII. kerület, Kútvölgyi út,
XIII. kerület, Váci út, Szent István körút, Dózsa György út,
XIV. kerület Kerepesi út.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.