Átadták az M85-ös gyorsforgalmi út újabb, Balf és Fertőrákos csomópontok közötti 3,9 kilométeres szakaszát és a hozzá kapcsolódó, Sopron belterületét érintő Pozsonyi út új nyomvonalú szakaszát.
Az M85-ös út beköti Sopront az országos gyorsforgalmi úthálózatba, másrészt korszerű közúti kapcsolatot hoz létre Ausztriával: 2024 őszére elkészül a még hiányzó szakasz az országhatárig. Így három éven belül háromszorosára nő a magyar-osztrák gyorsforgalmi összeköttetések száma. 1996 óta működik az összeköttetés az M1-es autópálya Hegyeshalomig történő kiépítésével, ősszel adták át az M8-as autóút Körmend és Rábafüzes közötti szakaszát, amelynek a határig történő kiépítése 2024-ben készülhet el, úgy, mint az M85-ös úté. Utóbbi minden szakaszának megépítésére 2010 óta csaknem 300 milliárd forintot fordítottak. Az M85-ös út építésének folytatása zajlik, jelenleg a 780 méter hosszú alagutat építik.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.