Ónos eső és havazás miatt is adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint ónos eső lehetősége miatt Veszprém megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Ott több órán át tartósan eshet ónos eső. Budapestre, Pest, Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az ónos eső miatt. Emellett Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyére a havazás miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Szerda késő este nyugat felől érkezik a csapadékzóna. Az Alpokalján már kezdetben is havazás várható, míg a Dunántúl más részein havas esőre, ónos esőre lehet számítani. Csütörtökön a hajnali órákra az ónos eső már a Dunántúl középső és keleti felére is kiterjed (döntően átmeneti jelleggel), de kiemelten Veszprém megyében akár 5 milliméternyi csapadék is hullhat a késő délelőtti órákig. A csapadék halmazállapota ezt követően északnyugat felől nagyobb területen havazásba vált át. Az Északnyugat-Dunántúlon 10 centiméternél is több, az Alpokalján akár 20 centiméternyi hó is összegyűlhet. Csütörtökre virradó éjszaka zúzmarás ködfoltok képződhetnek.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.