Halad a nyomozás a 2020. nyarán indult korrupciós ügyben, amelyben műszaki vizsgaállomáson nyújtottak pénzért előnyt. Nőtt a gyanusítottak köre, körvönalazódik a visszaélések mérete.
A Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye szerint a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt elrendelt nyomozásban eddig összesen 56 gyanúsítottat hallgatott ki. A nyomozó ügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult korrupciós ügyben az elmúlt hetekben 36 személyt gyanúsított meg hivatali vesztegetés bűntettével.
Az ügyészség az eddigi eljárásban – a korábban meggyanúsított 20 hivatalos személlyel együtt – 56 személlyel közölt megalapozott gyanút aktív, illetve passzív vesztegetés elkövetése miatt. Az újabban közölt megalapozott gyanú szerint a gépjárművek műszaki vizsgáztatásában meghatalmazottként eljáró, adminisztratív feladatokat végző ügyintézők megállapodtak a vizsgáztatást végző személyekkel abban, hogy nekik a vizsgáztatási, ellenőrzési hivatali eljárásukkal összefüggésben, alkalmanként legalább 5000 forint jogtalan előnyt adnak.
A megalapozott gyanú szerint az ügyintézők összesen mintegy 300 millió forint vesztegetési pénzt adtak át 2020. július 7-ét megelőzően a vizsgáztatást végzőknek, akik a pénzt egymás között elosztották, illetve abból a vizsgaállomás egyes dolgozóinak is adtak. Az újonnan kihallgatott gyanúsítottak között volt, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.