2021.11.30, 18:43
6900 elektromos bringát vehetnek támogatással

Lezárult a 12 fordulós elektromos-rásegítésű kerékpárok vásárlását támogató pályázatsorozat. Megvannak az eredmények.

Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázaton az igénylők 97 százaléka nyert el összesen közel 736 millió forintot – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára. A tizenkettedik fordulóval a közelmúltban lezárult felhíváson nyertesek közel 5000 pedálszenzoros kerékpár megvételéhez kapnak fejenként legfeljebb 90 ezer forintos hozzájárulást. A programnak köszönhetően további több mint 1900 nyomatékszenzoros biciklihez legfeljebb 150 ezer forinttal olcsóbban jutnak hozzá új gazdáik. Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázat döntési listái az IFKA honlapján érhetők el.

Fel szeretnénk hívni az új tulajdonosok figyelmét arra, hogy az elektromos rásegítésű kerékpárokkal való közlekedés más jellegű, mint a normál bringázás. Főképp azok legyenek óvatosak, akik hosszú kihagyás után az elektromos rásegítés komfortja miatt ülnek fel újra kerékpárra. Sajnos az év folyamán Magyarországon is történt több olyan baleset, amelyben vélelmezhető okként szerepel az is, hogy az elektromos kerékpárokkal nagyobb haladási sebesség érhető el: ezt kihasználva az elektromos bringások jellemzően nagyobb utazósebességgel közlekednek.

Tehát előfordul, hogy a jármű képességei elsősorban a megszokás időszakában meghaladják a nyeregbe ülő kerékpározási tudását. A gyakorlott elektromos-bringásokat pedig kérjük, hogy főképp a kerékpárutakon haladva figyeljenek a hagyományos bringát hajtó többségre. Ne éljenek vissza a könnyen elérhető nagyobb haladási sebességgel, mert a mai kerékpáros környezetben a bringások többsége nincs feltétlenül felkészülve arra a sebességkülönbségre, amellyel egy gyakorlott elektromos-rásegítésű bringás (zaj nélkül) megjelenhet (szemből, vagy előzve). Különösen figyeljenek bringás gyerekek közelében elhaladva. És mivel most a többség elrakja a kerékpárokat, ezekre az intelmekre emlékezzenek tavasszal is!

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14