2021.11.23, 17:43
A tapasztalatlanság ára

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emeltek egy fiatalember ellen, mert elvesztve az uralmát a gépjárműve fölött, összeütközött a szembejövő autóval.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy fiatalember ellen, aki 2020 májusában, Solt közelében az 52-es főúton egy személyautót vezetve lesodródott a padkára, majd hirtelen manőverekbe kezdve nekiütközött egy szembejövő autósnak. A baleset miatt a szembejövő gépkocsi utasa a kórházban meghalt. A vádirat szerint az elkövetéskor 17 éves fiú 2020. május 26-án délután Solt lakott területén kívül, az 52-es főúton vezette az apja személyautóját Dunaföldvár irányába. Nappali, jó látási viszonyok voltak, a nagy forgalmú úttest száraz volt.

Haladása során a vádlott egy balra ívelő kanyarban az út vonalvezetését nem követte megfelelően, ezért lehaladt a jobb oldali, apró kővel szórt útpadkára. Innen hirtelen és túlzottan balra kormányozta a járművet, ami miatt ismét jobbra, majd balra rántotta a kormányt. Emiatt az autó a szembejövő forgalmi sávba csúszott, ahol a tengelye körül balra forduló gépkocsi mintegy 44-49 km/h sebességgel nekiütközött egy szemből szabályosan érkező autónak. A szembejövő autót vezető nő fékezett és jobbra kormányozta az autóját, de az ütközést nem tudta elkerülni. A vétlen sofőr 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A mellette, becsatolt biztonsági övvel utazó férje azonban a balesetben olyan súlyosan megsérült, hogy a komoly betegségben szenvedő sértett a folyamatos kórházi kezelése ellenére 2020. augusztus 15-én meghalt.

A büntetlen előéletű vádlottat a járási ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és felfüggesztett fogház, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben azzal, hogy a felfüggesztés próbaideje alatt pártfogó felügyelet alatt áll. A vádlott bűnösségéről a Kalocsai Járásbíróság fog dönteni.

(képünk illusztráció)

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14