Budapesten a Flórián téren 1996-ban avatták fel a közúti közlekedési balesetek halálos áldozatainak emlékművét. Minden évben, novemberben kegyelettel emlékezünk meg róluk.
A közúti közlekedési balesetben elhunytak emlékművénél minden évben – a halottak napját megelőzően – megemlékezik az ORFK-OBB és a kezdeményezéshez csatlakozó szervezetek. Minden évben újabb számot vésnek a téren álló oszlopra. Azok számát, akik az előző évben útnak indultak, de soha nem értek haza. A 2020-as évszám mellé a 460-as számot vésték a kőbe. Tavaly ennyien vesztették életüket az útjainkon közlekedési balesetben.
Az idei megemlékezésre október 29-én 18 órakor került sor az óbudai Flórián téren. Több órára fényfestéssel színes fényekbe borult az emlékmű. A szervezők emlékműsorral és mécsesgyújtással tisztelegtek a közlekedési balesetben elhunytak emléke előtt. Megemlékeztek azon rendőrökről is, akik szolgálatteljesítés közben, közlekedési balesetben veszítették életüket.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.