A kamionstopot az áruellátás zavartalansága érdekében szombaton és vasárnap éjjel időszakosan felfüggeszti az ITM.
A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása megszakítás nélkül 49 órán át lenne érvényben az óraátállítással és a mindenszentekkel háromnaposra hosszabbodó hétvégével. A pihenőnapra tekintettel a kamionstop főszabály szerint október 30-án, szombaton 22 órától november 1-jén, hétfőn 22 óráig nem közlekedhetnének a kamionok. A járművezetőknek így több mint két napon át parkolókban, pihenőhelyeken kellene kivárniuk, hogy tovább haladhassanak.
A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást. Az időszakos feloldás általaz érintett járművek szombaton és vasárnap 22 órától másnap 6 óráig közlekedhetnek a magyar utakon – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A tárca közleménye szerint a szakmai szervezetek kezdeményezésén alapuló intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások rugalmasabban szervezhessék meg a fuvarozási feladataikat. A járművezetők az időablakoknak köszönhetően a kevésbé forgalmas éjszakai órákban hazatérhetnek.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.