Az illetékes velencei fellebbviteli bíróság 12 évről 6 évre mérsékelte a 17 halálos áldozatot követelő veronai busztragédiát okozó sofőr börtönbüntetését.
Sárközy Júlia, az MTI tudósítója ismertette, hogy a velencei bíróság október 26-án, kedden 6 évre csökkentette a veronai busztragédiát okozó magyar sofőr, V. János börtönbüntetését. Az ítéletet Alberto Pallotti, az olaszországi közúti balesetek áldozatait és családtagjait képviselő non profit szövetség (Aifvs) elnöke megerősítette az MTI-nek.
V. János vezette azt az autóbuszt, amely a Szinyei Merse Pál gimnázium diákjait és kísérőiket szállította. 2017. január 20. éjszaka az autóbusz Verona közelében az autósztráda szalagkorlátjához sodródott, majd a közeli felüljáró oszlopába csapódott és kigyulladt. 17-en veszítették életüket, a tanulókat mentő és súlyos sérüléseket szenvedett Vígh György tanár két évvel később hunyt el.
V. János ellen 2018-ban indult per, 2020-ban első fokon a szabadságvesztés mellett eltiltották Olaszországban a járművezetéstől, és az ügyészség 5 millió euróban szabta meg az áldozatok után járó kártérítés összegét. Az elsőfokú eljárást Verona, a másodfokú tárgyalást Velence fellebbviteli bíróságán tartották. A sofőrt tavaly nyáron első fokon 12 évre ítélték.
Alberto Pallotti, az Aifvs elnöke az MTI-nek nyilatkozva „az igazság vereségéről” beszélt. Pallotti személyesen volt jelen az ítélet felolvasásakor. Pallotti hozzátette, az olasz törvények értelmében az elítéltnek ebből legalább két és fél évet börtönben kell letöltenie, a többit az olaszországi börtönök túlzsúfoltsága miatt akár el is engedhetik neki. Szabadságvesztését olasz büntetés-végrehajtási intézetben kell megkezdenie, majd kérvényezheti Magyarországra történő áthelyezését.
„Nem jó kifejezés az, hogy a hozzátartozók csalódottan fogadták a bírósági döntést. Nagyon nehéz megmagyarázni a családtagoknak, miért enyhítették az elkövető börtönbüntetését” – mondta a közlekedési balesetek áldozatait és családtagjait képviselő országos szövetség vezetője.”A veronai autóbusz-balesetben elhunytak nem kaptak igazságot” – nyilatkozta Pallotti. Úgy vélekedett, hogy a másodfokon felére csökkentett büntetés a bíróság „nemtörődömségének” bizonyítéka. „Gyorsan túl akartak lenni az ügyön és a járványhelyzet segítséget is nyújtott abban, hogy nyilvános tárgyalásoktól távol ne nehezedjen rájuk nagy nyomás” – jelentette ki. Az Aifvs ügyvédje, Davide Tirozzi hozzátette, hogy V. János ügyvédjei és az ügyészség megállapodása vezetett az enyhített ítélethez.
Massimiliano Scaringella ügyvéd, aki az olaszországi magyar ügyekre szakosodott jogi képviselőként ismert, az MTI-nek elmondta, hogy a V. Jánosra másodfokon kiszabott 6 évből legalább a büntetés felét le kell letölteni ahhoz, hogy esetleges kedvezményekben részesüljön, például kérelmezze a magyarországi áthelyezését. Jó magaviselet esetén azonban félévente másfél hónappal csökkentik a büntetés időtartamát.
Scaringella elmondta, hogy a velencei bíróság elnöke kedden felolvasta ugyan az ítéletet, de végrehajthatóvá csak a hivatalos iktatás után válik, ami 4-5 hónapot vehet igénybe. Ha az iktatott ítéletben a felek szabálytalanságra találnak, további joguk van a harmadfokú fellebbezéshez. Scaringella nem zárta ki, hogy az áldozatokat vagy az Aifvs-t képviselő ügyvédek élnek majd a lehetőséggel. Az iktatási időszak végén az elítéltnek jelentkeznie kell az olasz büntetés-végrehajtási hatóságoknál, ha ezt nem teszi meg, az olaszok kiadatási parancsot adnak ki ellene.
A veronai busztragédia ügyében az autósztráda-szakasz üzemeltetői és karbantartóival szemben zajló bírósági per legutolsó ülését hétfőn ismeretlen időpontra elnapolták. Az öt vádlott a sofőrrel ellentétben nem a gyorsított eljárást választotta.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.
