2021.10.26, 12:01
Vigyáztak rá fentről!

A tilos jelzés ellenére a vágányokra hajtott öngyilkossági szándékkal egy autós. A vonat szétvágta a kocsit, a sofőr a csodával határos módon karcolásokkal megúszta. Viszont vádat emelnek ellene.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 49 éves nő ellen, aki 2020. őszén öngyilkossági szándékkal hajtott egy vasúti átjáróba. A vádirat szerint a terhelt 2020. novemberében egy Győr melletti település határában közlekedett gépkocsijával. Zaklatott volt, magánéleti gondok gyötörték, ezért a vasúti átjáróhoz érve, annak piros jelzése ellenére öngyilkossági szándékkal, szándékosan a sínekre hajtott.

A vasúti pályán ekkor érkezett az átjáróhoz Hegyeshalom irányából Budapest felé a gyorsvonat, amely a sínen lévő személyautónak ütközött, azt ketté szakította és a sínről lelökte. A terhelt a balesetben csodával határos módon nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, és a vonaton sem történt személyi sérülés, azonban a mozdonyban több mint 3.700.000 forint kár keletkezett.

A nő ellen közlekedés biztonsága ellen elkövetett bűntett miatt emelt vádat az ügyészség, vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a járművezetéstől is tiltsa el a bíróság. A nyomozás során a Győri Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Ongyilkos Suzuki Gyor 1
A szétroncsolódott Suzuki Swift

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.