Egy éve ütött el kanyarodás közben egy elektromos rolleres férfit egy turistabusz Budapesten. Kivizsgálták az esetet.
A Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye szerint a turistabusz és az elektromos rollerrel közlekedő távol-keleti férfi is párhuzamosan haladt egymással a Fehérvári úton. A busz sofőrje a kerékpársáv forgalmának ellenőrzését, ezáltal az elsőbbségadást elmulasztva, az egyik kereszteződésnél jobbra kanyarodott, a kerékpársávban egyenesen haladó rolleres pedig már nem tudott megállni, és a jármű alá csúszott.
A vádirat szerint a 46 éves buszsofőr 2020. október 11-én, délelőtt, a XI. kerület, Fehérvári úton a belváros felé haladt. Ugyanebben az irányban, a busszal párhuzamosan, a kerékpárúton közlekedett elektromos rollerrel a sértett. A buszsofőr a külső forgalmi sávból a Hauszmann Alajos utcába kívánt kanyarodni, és először jobbra irányjelzett. A kereszteződésnél lévő lámpa zöld jelzésénél a sofőr elindult, és mivel – az autóbusz méretei miatt – a külső sávból nem tudott bekanyarodni, ezért ezután balra irányjelzett, hogy a belső forgalmi sávba áttérve, onnan nagy ívben, jobbra kanyarodhasson.
Ugyanekkor érkezett a kereszteződéshez az autóbusz mögött haladva, elektromos rollerrel a sértett, akit a buszsofőr a külső visszapillantó tükörbe tekintve észlelhetett volna. A vádlott azonban a kerékpársáv forgalmának ellenőrzését elmulasztotta, csak a kanyarodási irányban lévő gyalogos-átkelőhelyre koncentrált, ezért a kanyarodás megkezdésekor az addigra már az autóbusz hátsó kereke vonalában haladó rollerest nem észlelte, részére az elsőbbségadást elmulasztotta.
A sértettnek a baleset elhárításra nem volt lehetősége. A rollert jobbra döntve megpróbált arról leugrani, azonban a kanyarodó busz 12 km/óra sebességgel a 16-17 km/óra sebességgel közlekedő sértettnek ütközött, aki ennek hatására a busz alá csúszott. A baleset következtében a sértett a helyszínen életét vesztette.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a 46 éves sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Az ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.