A múlt héten 7-en vesztették életüket közúti balesetben Magyarországon, egy éve ugyanezen a héten 14 halottat számlált a statisztika.
A múlt héten 1373 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására, ez továbbra is magas szám. A balesetekből 225 járt könnyű-, és 68 súlyos személyi sérüléssel. 5 baleset volt halálos kimenetelű, amelyekben 7 ember vesztette az életét. Ez pont a fele a tavalyi év azonos időszakában regisztrált értéknél, amikor 13 halálos esett történt 14 halottal. Emlékeztetőül, idén, a múlt hét előtti, tehát az október 4-ével kezdődő héten 10 halálos baleset történt, amelyben 13-an vesztették az életüket.
A múlt heti első halálos baleset október 12-én, kedden reggel történt Székesfehérvárott egy útkereszteződésben. Egy 53 éves férfi személygépkocsival figyelmen kívül hagyta a forgalomirányító fényjelző készülék tilos jelzését, behaladt a kereszteződésbe, és elütötte az ott lévő kijelölt gyalogos átkelőhelyen szabályosan áthaladó két nőt, akik közül egy 21 éves nő súlyos, egy 47 éves nő életveszélyes sérüléseket szenvedett. A sérülteket az OMSZ munkatársai kórházba szállították, ahol az idősebb nő délután meghalt.
A második halálos baleset október 13-án, szerdán hajnalban Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Tiszabura közelében történt. Egy 27 éves férfi személygépkocsival egy balra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, lesodródott az úttestről és az út melletti mezőgazdasági területen felborult. A balesetben a gépkocsi utasa, egy 26 éves férfi a helyszínen meghalt, a gépkocsivezető súlyos, további egy fő utasa könnyű sérülést szenvedett.
Szintén szerdán megtörtént a harmadik múlt heti halálos baleset is. Pest megyében Majosháza közelében késő délelőtt az 51-es számú főúton egy 64 éves nő személygépkocsival nem biztosított elsőbbséget a jelzőtáblával védett útvonalon haladó, egy 36 éves férfi által vezetett autónak, így összeütköztek. A balesetben a vizsgálatok jelen állása szerint a balesetet okozó női sofőr a helyszínen meghalt, a baleset másik résztvevője súlyos sérülést szenvedett.

A negyedik múlt heti halálos baleset október 14-én, csütörtökön történt Vas megyében, Csákánydoroszló közelében. Egy vasúti átjáróban egy 55 éves férfi az általa vezetett tehergépkocsiból és a hozzákapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel a vasúti átjárót biztosító fényjelző készülék tilos jelzését figyelmen kívül hagyva ráhajtott a sínekre, ahol összeütközött az érkező személyvonattal. A balesetben a gépkocsivezető és utasai, egy 31 éves és egy 41 éves német állampolgárságú férfi a helyszínen meghalt.
Az ötödik, és egyben utolsó múlt heti halálos baleset október 17-én, vasárnap történt szintén Vas megyében. Karakó közelében délután egy 26 éves férfi motorkerékpárral előzést kezdett, ezért áttért az úttest menetiránya szerinti bal oldalára. Azonban elvesztette uralmát a jármű irányítása felett, így összeütközött a vele szemből érkező, egy 31 éves férfi által vezetett mezőgazdasági munkagéppel. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt.
Részlegesen feloldják a kamionstopot
A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.
Részlegesen feloldják a kamionstopot
A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.
Jó az irány
Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.
Jó az irány
Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.
Együttműködőket keresnek
Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.
Együttműködőket keresnek
Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.
Népszerűtlen rolik
Az elektromos rollerek használatának korlátozására készül Kaposvár.
Népszerűtlen rolik
Az elektromos rollerek használatának korlátozására készül Kaposvár.
Nem sietnek befizetni
600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval.
Nem sietnek befizetni
600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval.
A Speedmarathon eredményei
Speedmarathon a neve a 24 órán át tartó sebességmérési akciónak. Legutóbb április 16-án, reggel hat órától tartottak így országos sebességellenőrzést.
A Speedmarathon eredményei
Speedmarathon a neve a 24 órán át tartó sebességmérési akciónak. Legutóbb április 16-án, reggel hat órától tartottak így országos sebességellenőrzést.
Csökkentek a biztosítási díjak
A kgfb-díjak 16, a casco 9 százalékkal csökkent az első negyedévben.
Csökkentek a biztosítási díjak
A kgfb-díjak 16, a casco 9 százalékkal csökkent az első negyedévben.
Sok felvétel készült
Az elmúlt héten tartott országos sebességellenőrzési akció hálóján sok gyorshajtó fennakadt.
Sok felvétel készült
Az elmúlt héten tartott országos sebességellenőrzési akció hálóján sok gyorshajtó fennakadt.
