2021.10.12, 07:57
Elektromos buszok Debrecennek

Hamarosan 12 új, alacsonypadlós, kizárólag elektromos hajtású Mercedes-Benz eCitaro városi autóbusz áll forgalomba Debrecenben.

Eredményes lett az elektromos autóbuszok beszerzésére és üzembe helyezésére irányuló, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. által kiírt közbeszerzés, amelyet a Mercedes-Benz eCitaro városi autóbusz nyert meg. Az elektromos hajtású, alacsonypadlós, típusból 12 fog forgalomba állni, a buszokkal kompatibilis – kültérre is telepíthető -, a 12 jármű egyidejű töltésére is alkalmas töltőrendszer kiépítése is megtörténik. A debreceniek tavaly egy hónapon keresztül a „Zöld busz” mintaprogram során már kipróbálhattak egy teljesen elektromos autóbuszt, ugyanis a kormány által indított program demonstrációs szakasza Debrecenben kezdődődött tavaly szeptember elsején. A kormány 56 millió forinttal segíti, hogy az elektromos autóbuszt egy hónapon keresztül térítésmentesen próbálhassák ki az utasok, majd a program következő szakaszában további 800 millió forinttal támogatják az első elektromos buszok beszerzését, amelyek Debrecen flottáját is gazdagítják majd. A Zöld busz program keretében tízéves időtávban 36 milliárd forinttal támogatja a kormány az elektromos buszok beszerzését. Tíz éven belül minden második busz környezetbarát lesz a nagyvárosok helyi közlekedésében.

Nyitott tetővel a legjobb

Németországban hagyományosan népszerűek a személyautók közt a kabriók.

...
2024.05.08. 15:55

Nyitott tetővel a legjobb

Németországban hagyományosan népszerűek a személyautók közt a kabriók.

Lezárások diplomáciai mozgás miatt

Péntek estig Budapesten delegáció közlekedése miatt több forgalmas útvonalat és csomópontot időszakosan lezárhatnak. A korlátozások a BKK járatait és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre vezető utakat is érintik majd.

...
2024.05.08. 11:48

Ma elrajtol a “Tour de Hongrie”

Május 8-án rajtol a 2024-es Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.

...
2024.05.08. 09:06

Ma elrajtol a “Tour de Hongrie”

Május 8-án rajtol a 2024-es Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny.

Könnyebb lett Sopron körül közlekedni

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat.

...
2024.05.07. 13:44

Könnyebb lett Sopron körül közlekedni

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat.

Csalással szerzett jogosítványok

Akad, aki azért dönt az illegális jogosítványszerzés mellett, mert anyagi előnyt vár a megoldástól, más azért, mert másképp nem megy, vagy éppen gyorsan akar jogsit szerezni. Újabb elcsalt eset akadt fenn a hatósági hálón.

...
2024.05.07. 07:19

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

...
2024.05.06. 11:07

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

...
2024.05.06. 06:00

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

...
2024.05.05. 14:23

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.