A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság csapata nyerte meg az Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyt.
Szekszárdon, a tolnai megyeszékhelyen szeptember 21-e és 23-a között rendezték meg a X. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyt. A háromnapos vetélkedésen az ország legjobb motoros- és autós járőrei, valamint karos forgalomirányítói vettek részt. A versenyen a rendező megye nem indított csapatot, így 18 megye és a Budapesti Rendőr-főkapitányság 3-3 fős csapata mérte össze a tudását.
A rendőrök az első napon a szakmai elméleti-, és a KRESZ tudásukat mérték össze. A második napon a motoros-, és autós járőrök gyakorlati, vezetéstechnikai pályán mutathatták meg mit tudnak. A karos forgalomirányító rendőrök pedig Szekszárd legnagyobb kereszteződésében irányították a közlekedőket. A versenyzők a versenyszámok között járművezetői szimulátoron is kipróbálhatták a vezetési képességüket.
A megyében először megrendezett országos verseny eredményhirdetésére szeptember 23-án került sor Tengelicen. A díjakat Óberling József r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője, Jámbor István r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, az ORFK Közlekedésrendészeti Szakirányító Osztály vezetője, dr. Pilisi Gábor r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, Megyeri Zsolt r. alezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője, valamint Magyar Lajos, a TIR SULI Bt. ügyvezetője adta át.
A szimulátoros feladat különdíjasai lettek:

1. helyezett Szelezsán Péter r. zászlós Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
2. helyezett Cseh Tibor r. törzsőrmester Jász-Nagykun-Szolnok Rendőr-főkapitányság
3. helyezett Szabó Attila Antal r. főtörzszászlós Hajdú-Bihar Rendőr-főkapitányság
A motoros járőr kategória díjazottjai:

1. helyezett: Farkas Attila r. zászlós Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság
2. helyezett: Kótner Zoltán címzetes r. főtörzszászlós Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság
3. helyezett holtversenyben: Béres Gábor r. főtörzsőrmester Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és Bujpál Tamás r. főtörzszászlós Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
Az egyéni karos forgalomirányító összetett verseny díjazottjai

1. helyezett: Fodor Ferenc r. főtörzszászlós Heves Megyei Rendőr-főkapitányság
2. helyezett: Tóth Tímea Rozália r. őrmester Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
3. helyezett: Czövek Csaba r. főtörzsőrmester Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
A gépkocsizó járőr kategória díjazottjai:

1. helyezett: Zbiskó Péter címzetes r. törzszászlós Heves Megyei Rendőr-főkapitányság
2. helyezett: Kornseé Ádám címzetes r. törzsőrmester Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság
3. helyezett: Puklér András címzetes r. törzszászlós Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
A csapatverseny végeredménye:

1. helyezett Heves Megyei Rendőr-főkapitányság csapata
2. helyezett Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csapata
3. helyezett a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság csapata
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.