2021.09.20, 18:31
Ez a hét nap a „Biztonság hete”

A Biztonság Hete szeptember 20-26. között országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

A balesetek többsége megfelelő odafigyeléssel és az alapszabályok betartásával megelőzhető, életünk így biztonságosabbá tehető. Erre kívánja ráirányítani a figyelmet – és elsősorban a gyerekek révén a családok figyelmét – a Biztonság Hete, amely a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) kezdeményezésére, az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) közreműködésével megrendezett interaktív tájékoztató rendezvény.

Az ORFK-OBB és a MABISZ először 2017-ben szervezte meg Biztonság Hete rednezvényt, amely a legfiatalabb generációknak játékos formában adott ízelítőt a biztonságos élet alapjairól. A tematikus hét apropóját az adta, hogy szeptember 20. 1954. óta a gyermekek világnapja, és 1993. óta biztosítási világnap is. 2018-ban, a Családok Évében a rendezvénysorozat szeptember 17–22. között országos rendezvénnyé bővült, naponta helyszínt váltva, egy-egy napon több megyei helyszínről is jelentkezve.

A Biztonság Hete tematikus hét 2018-ban az Európai Mobilitási Hét rendezvényeivel összefonódott, ennek a hátterét az Innovációs és Technológiai Minisztériummal való együttműködés adta. A két tematikus hét időben is évről évre egymással párhuzamosan zajlik (szeptember harmadik hetében), üzeneteik is közel állnak egymáshoz, és az együttműködők, érintettek is lényegében azonosak: a családok, a gyermekek és a felnőttek; iskolák és önkormányzatok; a látványos bemutatók szervezői, kiállítói, mint a Rendőrség, a katasztrófavédelem és más szervezetek.

2019 Biztonsag Hete 12
A vállalkozó kedvű a füstsátorban tehette magát próbára a 2019-es rendezvényen. Az installációt 2021-ben is felállítják

2020-ban a vírushelyzet miatt a program kizárólag kommunikációs szinten, online, televíziós és egyéb fórumokon valósult meg. Az ORFK-OBB és a MABISZ koordinálásával az együttműködő partnerek bemutató anyagokat készítettek aktivitásaikról, üzeneteikről, amelyek felkerültek a Biztonság Hete Youtube csatornára.

2021. szeptember 20-26. között a Biztonság Hete témahét átfogó módon kívánja felhívni a figyelmet a biztonságra, amelyet jól jelképez az együttműködő partnerek sokszínűsége (többek között a Magyar Autóklub, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft., a Rendőrség, a Katasztrófavédelem, a Magyar Vöröskereszt, a Budapest Főváros Kormányhivatala, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal).

A programsorozat helyszíneinek, programjainak a megyék és a főváros adnak otthont. A témahét központi nyitó sajtótájékoztatója szeptember 20-án zajlott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy Úti Kollégiuma és Oktatási Épülete termében. A rendezvény hete alatt itt megtekinthető a korábbi években is sikeres Biztonság Hete Expo kiállítás.

2109 Biztonsag Hete 2
A sajtótájékoztatón megszólalók, jobbról Prof. Dr. Palkovics László miniszter, kormánybiztos, Óberling József r. ezredes, az ORFK OBB ügyvezető elnöke, és Dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, a BM OKF Országos Tűzmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke a „nulla halálos áldozatot” törekvés kézjelét mutatva

Kiemelt nap továbbá az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózat (ROADPOL) által 2021. szeptember 21-én meghirdetett Közlekedésbiztonsági Nap (Safety Day). Az Európai Bizottság által is támogatott kezdeményezés célja, hogy 2021. szeptember 21-én senki ne veszítse életét Európa közútjain. Az ORFK-OBB is célul tűzte ki, hogy segíti a ROADPOL által kitűzött célokat.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.