2021.09.01, 15:50
Hiányos vezetői tudás és túlzó sebesség: nem jó párosítás

Túl gyorsan vette be a kanyart egy autós, majd rosszul korrigált, így elütött egy kerékpárost. Vádat emeltek ellene.

Maradandó sérüléseket okozott a kerékpárosnak egy ügyetlen gyorshajtó. A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a fiatal férfi ellen, aki a vád szerint egy útkanyarulatban okozott balesetet, amelyben egy kerékpáros súlyosan megsérült.

A vád szerint a férfi 2020. szeptember 13-án a délutáni órákban vezette gépkocsiját Bánk felől Felsőpetény irányába, ahol az egymás után elhelyezkedő útkanyarulatokat 60 km/órás sebességkorlátozó tábla és veszélyt jelző tábla is jelzi az autóvezetők számára. A férfi a megengedettet meghaladó, mintegy 80 km/órás sebességgel haladt be az egyik kanyarba, ami miatt a gépkocsi jobb oldalával lehaladt a jobb oldali útpadkára, ezért a sofőr balra rántotta a kormányt.

A gépkocsi ettől átsodródott a bal oldali forgalmi sávba, majd a vízelvezető árokba, ahonnan visszavágódott az úttestre és elütött egy éppen akkor szemből kerékpárral érkező nőt. Az ütközés következtében a kerékpáros több életveszélyes sérülést szenvedett, törései miatt – a sorozatos műtéti beavatkozások ellenére – maradandó fogyatékosság következett be nála.

A baleset oka a férfi vezetéstechnikai hibája és a sebességtúllépése volt, a megengedett sebesség esetén ugyanis a gépkocsi nem haladt volna le az útpadkára, az eltúlzott balra kormányzás elmaradása esetén pedig nem sodródott volna át a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. Az ügyészség a büntetlen előéletű férfivel szemben felfüggesztett fogházbüntetés és a közúti járművezetéstől való eltiltás kiszabását, valamint a nyomozás során felmerült 178 313,- forint bűnügyi költség megfizettetését indítványozta. Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14