Augusztus 11-től kaphatnak zöld rendszámot a tisztán elektromos üzemű motorkerékpárok.
A kapcsolódó jogszabály hatályba lépésével augusztus 11-től világoszöld alapszínű rendszámot használhatnak a tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárok is. A környezetkímélő járművek üzemeltetői többféle adó- és illeték megfizetése alól mentesülnek – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A közleményük szerint a magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás ötödéért a közlekedési szektor, ezen belül 98 százalékban a közúti közlekedés felel.
A környezetterhelés csökkentése nagyban elősegíthető a járműállomány korszerűsítésével, fiatalításával – tették hozzá, azzal együtt, hogy a tiszta járművek térnyerése az anyagi ösztönzők mellett szabályozási és szemléletformálási eszközökkel is támogatandó. Emlékeztettek, hogy idén tavasszal született döntés arról, hogy a kizárólag elektromos meghajtású motorkerékpárok is zöld rendszámmal szerelhetők fel. A járművek környezetkímélővé besorolását műszaki vizsga vagy hatósági szemle alkalmával kérhetik az üzemben tartók.
Az új előírások augusztus 11-ével léptek hatályba. A környezetkímélőként bejegyzett motorkerékpárok első forgalomba helyezésük során világoszöld alapszínű hatósági jelzést kapnak. A járműkategóriába a többi között a quadokat és a mopedautókat is beleértve három-négyszáz elektromos jármű közlekedik Magyarországon a becslések szerint. Ezekből szintén saccra – mintegy 150 lehet a motorkerékpárok száma. A már használatban lévő járművek üzemben tartói az időszakos vizsgálaton vagy szemlén kérhetik a környezetkímélő besorolást.
A tárca információi szerint a környezetkímélő motorkerékpárok után nem kell regisztrációs adót és visszterhes vagyonátruházási illetéket fizetni. Az év elejétől e tiszta járművek mentesülnek a gépjárműadó alól is. Az elektromos motorosoknak tehát nem kell megfizetniük a motorkerékpárok korától és műszaki jellemzőitől függő adóterheket, ezzel összesen több tízezer forintot takaríthatnak meg.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
