2021.08.08, 06:48
Egymilliót fizetett a vétkes sofőr

Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult eljárást tevékeny megbánás miatt megszüntette a hatóság.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Tatabányai Járási Ügyészség a maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult eljárást tevékeny megbánás miatt megszüntette azzal a férfival szemben, aki közvetítői eljárásban egymillió forint megfizetésével tette jóvá a bűncselekménnyel okozott sérelmet.

A határozatban írt tényállás szerint az elkövető 2019. szeptember 3-án a 1121-es számú úton Tokod-Ebszőnybánya irányából a 1119-es számú út felé haladt gépkocsival. Ennek során a jobb irányba ívelő útkanyarulatban 80-85 km/órás sebességgel közlekedett, amelynek okán elvesztette járműve felett az uralmat. A férfi útpadkára hajtott, ezt túlzott balra kormányzással próbálta korrigálni, ezért a jármű átsodródott a másik forgalmi sávba. A sodródó gépkocsi nekiütközött a szabályosan érkező sértett gépkocsijának.

Az ütközést követően a sértett gépkocsija elhagyta az úttestet. A baleset következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett el, az egyik törése maradandó fogyatékosság hátramaradásával gyógyult. Közvetítői eljárásban az elkövető a sértettnek egymillió forint megfizetésével a bűncselekmény káros következményeit jóvátette, ezért az ügyészség az eljárást megszüntette.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14