Vádemelés történt egy késsel fenyegetőző kamionsofőr ellen, aki nehezményezte autóstársának a viselkedését.
A Veszprém Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja a Veszprémi Járási Ügyészség azt a kamionsofőrt, aki egy közlekedési konfliktus után kést rántott, és azzal fenyegette a másik jármű vezetőjét. A vádirat szerint az 58 éves férfi 2021. március 5-én kora délután teherautóval közlekedett a 8-as főúton Várpalota felé, amikor egy másik teherautó megelőzte, benne három utassal.
Az előzésből azonban vita támadt, amelynek során a vádlott mutogatni kezdett. Végül a leállósávban mindketten megálltak és kiszálltak a járműveikből. A vádlott a nála lévő 15 cm pengehosszúságú kést kivette a tokjából, és miután odament a másik sofőrhöz, annak ruháját megragadta, majd a késsel szúró mozdulatokat téve, megöléssel fenyegette. Ekkor a sértett által vezetett járműből kiszállt az egyik utas és rákiáltott a vádlottra, aki erre elengedte a sértettet, de tovább fenyegetőzött.
A férfival szemben az ügyészség tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak, és a nyomozás során lefoglalt kés elkobzását is indítványozta.
(fenti képünk illusztráció, nem az esetről készült)
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.