2021.07.28, 12:02
Rajzolj és nyerj!

Tervezd meg a világon az első elektromosjármű-emojit a 2021-es Elektromos Járművek Világnapja alkalmából!

Az Elektromos Járművek Világnapja alapítói, az ABB és a Green.TV “EVmoji”, azaz elektromosjármű-emoji megalkotására szóló pályázatot hirdet többek között a magyarországi 16 évesek, vagy annál fiatalabbak számára. A nyertes alkotást benyújtják majd az Unicode konzorciumhoz, amelynek feladata a hivatalos emojik véglegesítése és elkészítése.

Az elektromos autók száma az előrejelzések szerint a 2020-ban regisztrált 3,1 millióról 2025-re 14 millióra emelkedik, az Elektromos Járművek Világnapja stábja azzal a felhívással fordul a fiatalokhoz számos országban, köztük Magyarországon is, hogy alkossanak az izgalmas, fenntartható mobilitási jövőt hirdető e-jármű-emojit. Mivel hivatalos, elektromos járműveket jelképező emoji jelenleg még nincs, ezért az ABB és a Green.TV azzal a pályázati felhívással fordul az elektromos járművek vezetőinek következő generációjához, hogy tervezzék meg a pályázatot kiírók által EVmoji-nak nevezett piktogramot, azaz a világ első elektromosjármű-emoji ikont.

Az elektromosjármű-emoji megtervezését célzó pályázaton minden ország fiatalja részt vehet. A pályázaton a 6 és 16 év közöttiek alkotásait várják. Az elektromos járművet jelképező emoji rajzokat augusztus 20-ig nyilvánosan kell posztolni az alkotó saját vagy a szülő Facebook-, Instagram-, LinkedIn- vagy Twitter-oldaláról és alkalmazni ezt a hashtag-et: #EVmoji.

Az Elektromos Járművek Világnapja képviselői a Direct Message appon keresztül azon a közösségi hálózati fiókon veszik fel a kapcsolatot a győztessel, amely fiókban a nyertes az elektromosjármű-emojit posztolta.  A nyertes tervet az Elektromos Járművek Világnapján (2021. szeptember 9.) jelentik be. A pályázattal kapcsolatban bővebb információk, illetve a pályázat feltételei ezen a linken ismerhetők meg.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14