Az M5-ös autópályán prémium kategóriás SUV járművével „büntetőfékezett” egy nő, az eseményt a "büntetett" autó fedélzeti kamerája rögzítette. Vádat emeltek az agresszív vezető ellen.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt vádat emelt egy nő ellen, aki 2020. november 11-én az M5-ös autópályán az autójával többször indokolatlanul fékezett az utána haladó kisteherautó sofőrje előtt, mert szerinte a férfi korábban túl lassan haladt előtte.
A vádirat szerint a kecskeméti nő 2020. november 11-én, reggel, a lajosmizsei pihenőnél hajtott fel személyautóval az M5-ös autópályára Kecskemét felé. Az előtte, azonos irányban közlekedő kisteherautó sofőrje túl lassan hajtott, ezért a nő a távolsági fényszóróval többször rávillantott. A kisteherautót vezető férfi a felhajtóról az autópálya külső sávjába sorolt, a vádlott pedig a belső sávba áttérve balról előzni kezdett.
Az előzés során a nő a tehergépkocsi mellé hajtott, leengedte a jobb oldali első ablakot és kiabálni kezdett a férfi felé. Miután az előzést befejezte, a vádlott az autót hirtelen jobbra kormányozta és részben áttért a külső sávba, majd legalább ötször indokolatlanul röviden fékezett. A sértett az ütközést csak fékezéssel és a jármű leállósáv felé kormányzásával tudta elkerülni. Ezután a külső sávban haladtak tovább, de a nő ismét indokolatlanul fékezett. A sértett áttért a belső sávba, hogy balról előzze a vádlottat, de a nő szintén áttért a belső sávba és megint indokolatlanul fékezett. A sértett az ütközést csak erőteljes fékezéssel tudta elkerülni.
A sértettnek köszönhetően a járművek nem ütköztek, személyi sérülés nem történt. A nő azonban szándékosan megszegte azon KRESZ szabályokat, miszerint előzni abban az esetben szabad, ha a vezető az előzés befejezése után a járművel a megelőzött jármű elé, annak zavarása nélkül vissza tud térni, ugyanakkor a jármű sebességét hirtelen fékezéssel csökkenteni csak abban az esetben szabad, ha ezt a személy- vagy vagyonbiztonság megóvása szükségessé teszi. A vádlott e szabályok megszegésével a sértett életét, testi épségét szándékosan közvetlen veszélynek tette ki.
A járási ügyészség a szabadlábon lévő vádlottat közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja. Az ügyész felfüggesztett börtön és pénzbüntetés kiszabását indítványozza a vádlottal szemben azzal, hogy a közúti járművezetéstől is el kell tiltani. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.