Fogházbüntetésre ítélték a fia és annak barátnője halálát okozó gyorshajtót.
A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség vádemelése nyomán a bíróság egy év fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre és két év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a 43 éves férfit, aki gépkocsijával a megengedett sebességet túllépve az útról lesodródva fának ütközött, 19 éves fia és annak 18 éves barátnője halálát okozva.
A férfi 2019. augusztus 15-én a késő délelőtti órákban a 21. számú úton Salgótarján irányából Hatvan felé közlekedett személygépkocsijával, amelynek hátsó ülésén a 19 éves fia és annak 18 éves barátnője utazott, akik a biztonsági övüket nem kapcsolták be. A vádlott 119-125 km/h sebeséggel haladt be egy jobbra ívelő útkanyarulatba, de levesztette uralmát a kocsi felett és az autó a füves útpadkán keresztül a vízelvezető árokba sodródott, majd 65-71 km/h sebességgel a sűrű fás-bokros növényzetbe csapódott. Az ütközés következtében a hátsó ülésről a be nem kötött utasok kizuhantak az autóból, és olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy egyikük a helyszínen, míg másikuk a kórházba szállítását követően elhunyt.
A Salgótarjáni Járásbíróság a férfit a váddal egyezően halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek, és bár figyelembe vette a büntetlen előéletét, megbánó magatartását, kedvező közlekedési előéletét és azt, hogy a gyermeke elvesztésén túl maga is súlyosan megsérült, de a szándékos gyorshajtás és a két halálos áldozat miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A védelem fellebbezése folytán az eljárás másodfokon a Balassagyarmati Törvényszék előtt folytatódott.
A Nógrád Megyei Főügyészség itt az első fokú ítélet helybenhagyására tett indítványt, mert a főügyészség szerint a büntetés célja – vagyis a társadalom védelme érdekében annak megelőzése, hogy akár az elkövető, akár más személy bűncselekményt kövessen el – csak végrehajtandó szabadságvesztéssel érhető el. A másodfokú bíróság a főügyészség álláspontjával egyetértve az ítéletet helybenhagyta. Indokolásában maga is kiemelte, hogy a kiszabott büntetésnek azt is szolgálnia kell, hogy a közlekedés más résztvevői se tanúsítsanak a jövőben hasonló magatartást, ez pedig csak végrehajtandó szabadságvesztés alkalmazásával érhető el. A döntés jogerős.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.