Továbbra is magas a közúti balesetek száma. Már elektromos rásegítésű kerékpárral is történt halálos baleset.
A múlt héten 1395 közúti baleset jutott a hatóságok tudomására, ez meglehetősen magas szám. Összehasonlításként a legbékésebb hónapokban 800-900 körüli baleseti számokat jegyzünk. A múlt heti balesetek közül 233 járt könnyű-, és 92 súlyos sérüléssel. A halálesetek száma nem mérséklődött, 7 közúti baleset követelt 7 halálos áldozatot.
A múlt heti első halálos baleset Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Tiszaföldvár közelében történt. Június 28-án délután egy 55 éves férfi az általa vezetett személygépkocsival ez idáig ismeretlen okból áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő, egy 56 éves külföldi férfi által vezetett járműszerelvénnyel. A közlekedési balesetben a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt.
Másnap, június 29-én délelőtt történt a második halálos baleset. Budapesten, a III. kerület Árpádfejedelem útján egy 23 éves férfi az általa vezetett személykocsival nekiütközött az előtte forgalmi okok miatt lassító, egy 56 éves férfi által vezetett segédmotoros kerékpárnak. A segédmotoros kerékpárt nekilökte az előtte forgalmi okok miatt személygépkocsinak, ami szintén nekiütközött az előtte álló autónak: ebből következtethető az ütközés ereje. A balesetben a segédmotoros kerékpár vezetője a helyszínen elhunyt.
Aznap, június 29-én kedden még egy halálos baleset történt. Fejér megyében Lepsény közelében a 7-es számú főút 89. km szelvényében délután egy 18 éves fiatalember személykocsival előzés közben az úttestről lehaladt és a bal oldali útpadkán felborult. A fiatal sofőr a kórházba szállítását követően meghalt.
A negyedik múlt heti halálos kimenetelű közúti baleset már július elsején történt kora reggel. Herceghalom közelében a 102-es számú úton egy 27 éves férfi az általa vezetett motorkerékpárral egy jobbra ívelő útkanyarulatban előzés céljából áttért az úttest menetiránya szerinti bal oldalára, ahol összeütközött a vele szemből érkező tehergépkocsival. A balesetben a motoros a helyszínen meghalt.

Az ötödik múlt heti halálos baleset július 2-án, hajnalban történt. Bács-Kiskun megyében, Homokmégy mellett egy 26 éves férfi személygépkocsit vezetve későn észlelte az előtte, vele azonos irányban kerékpározó 25 éves nőt és hátulról nekiütközött. A balesetben a fiatal nő a helyszínen meghalt. A múlt heti hatodik halálos baleset is július 2-án történt. Délelőtt Tura közelében egy 19 éves férfi személygépkocsival lehajtott az úttestről és felborult. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt.

A múlt heti hetedik halálos baleset vasárnap, július 4-ére virradó éjszaka történt. Szegeden egy kerékpárúton egy 31 éves férfi elektromos rásegítésű kerékpárral egy útkanyarulatban nekiütközött a kerékpárút szélén lévő kiemelt szegélynek, amitől elesett és a helyszínen meghalt.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.