2021.07.05, 11:51
Óvatosan a vásárlással!

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) laboratóriumának munkatársai elektromos rollereket és hoverboard-okat vizsgáltak. Az eredmény lesújtó!

Az elektromosan hajtott könnyű, kicsi és gyors egyéni közlekedési eszközök egyre népszerűbbek, hiszen egyszerűsítik a mindennapi közlekedést. Az egykerekűek, a hoverboard-ok (ha valakinek van rá jó magyar kifejezése ne tartsa magában!), a rollerek azonban nemcsak a járdán cikázva lehetnek veszélyesek. A fogyasztóvédelmi ellenőrzés kiderítette, hogy némelyik akár már kicsomagolás után „rögtön bánthat”.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) laboratóriumának munkatársai az önegyensúlyozó eszközök összes tesztelt példányával elégedetlenek voltak. A két év alatt megvizsgált tizenkét hoverboard közül még nem akadt olyan, amelyik termékbiztonsági szempontból teljesen rendben lett volna. Az ITM akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma 2020-ban vizsgálta először az e-rollerek és hoverboardok termékbiztonsági megfelelőségét. Tavaly tizennégyből tizenkettő, idén tizenkettőből hét akadt fenn a rostán. A 86 százalékosról ezzel 58 százalékosra javuló kifogásolási arány azonban még mindig rettentően messze van az ideálistól.

„A nyolc vizsgált elektromos roller közül csak három késztette homlokráncolásra a szakembereket. Az egyiknél az akkumulátor mellől hiányzott a hőmérsékletfigyelő eszköz. A kontrollálatlanul túlmelegedő termék így kigyulladhat, ami nem tesz jót az utas egészségének. Egy másiknál a talprész és a kormányszár közötti csukló csíphetné oda az ujjat, zúzódást okozva. Egyebütt pedig az első kerék lazulás ellen nem biztosított tengelycsavarja fenyegetett azzal, hogy a roller menet közben szétesik” – fogalmaztak.

A labor 2021-ben is kivétel nélkül „elkaszálta” a hoverboardokat, ezúttal néggyel kellett ezt tenniük. A mini segwayekre változatlanul jellemző, hogy a mozgó belső huzalozást éles szélű, sorjás részeken vezetik át. A vezeték sérülése miatt bekövetkező elektromos zárlatból hirtelen lefékeződés, irányváltás, azokból pedig esés, végtagtörés következhet. A legváratlanabb hibajelenséget produkáló hoverboard kézben tartva is elindult, így, ha üzemen kívül is eltörheti az ujjakat. A részletes vizsgálati eredmények a Fogyasztóvédelmi Portálon böngészhetők.

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: „A hatóság haladéktalanul elrendelte a nem biztonságos termékek kivonását a forgalomból. A kereskedőnek a súlyos kockázatú hoverboardokat és e-rollereket a vásárlóktól is vissza kell hívniuk. Tavaly megkezdett ellenőrzésüket annak érdekében folytatjuk az év további részében és jövőre, hogy a vevők kizárólag biztonságos masinák közül válogathassanak az üzletekben. A fogyasztóvédelmi szabályozás rég nem látott léptékű megújításával idén januártól a kötelező jótállás alá tartozó termékek köre egyebek mellett éppen az elektromos rollerekkel bővült”.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14