2021.06.12, 09:25
Kerékpárút épül Tokaj területén

Elkezdődik a Tokaj-kör kerékpáros útvonal első, 6,7 kilométer hosszú ütemének kivitelezése.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, Schanda Tamás a több mint 1,6 milliárd forint értékű fejlesztésről szólva elmondta, 2,81 kilométeren új, háromszor egy sávos kerékpárút épül ki Tokaj belterületén, emellett 3,63 kilométeren a már meglévő, alacsony forgalmú útszakaszon jelölnek ki kerékpárutat. Járda épül 150 méteren, valamint 250 méter hosszan a meglévő gyalog-bicikliút helyreállítása is megtörténik.

Tájékoztatása szerint a beruházás során kerékpáros pihenőhelyeket alakítanak ki, 5,3 kilométeren pedig kitáblázzák a már meglévő közutat. Egy kormányzati döntésnek köszönhetően a tokaji Fesztiválkatlan és a bodrogkeresztúri Lebuj Pincefogadó közötti szakasz is megépül, ennek a finanszírozása azonban más forrásból, az önkormányzat beruházásában történik majd meg.

Az elektromos kerékpárok számára három töltőhelyet létesítenek a kivitelezők a rakamazi Teknősbéka látogatóközpontnál, a tarcali Áldó Krisztus szobornál és a bodrogkeresztúri étteremnél – jelezte Schanda Tamás. Hozzátette, a munkálatok a lőszermentesítéssel már elkezdődtek, júliusban pedig elindulnak a további munkafázisok, utóbbiak miatt átmenetileg forgalomkorlátozásokkal kell számolniuk a helyieknek és a turistáknak. Az államtitkár megemlítette, az idén teljes egészében megújítják az Eurovelo 11 nemzetközi kerékpáros útvonal Tokaj és Kisköre közötti szakaszának tábláit, illetve új pihenőhelyek válnak elérhetővé a kirándulók számára.

A három szakaszból álló Tokaj-kör komoly tervezési feladatot jelentett, mert meg kellett találni a természeti környezethez, a fizikai adottságokhoz és kivitelezési követelményekhez igazodó nyomvonalakat – mondta Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese. A fejlesztés során elkészülnek a tokaji Tisza-hidat a Fesztiválkatlannal, a Bodrogkeresztúrt Tarcallal, valamint a Tarcalt Tokajjal összekötő kerékpársávok, illetve kerékpárutak.

Tokajkor Resize

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

...
2024.05.06. 11:07

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

...
2024.05.06. 06:00

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

...
2024.05.05. 14:23

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

A legkeresettebb használtautók

Népszerűségi lista a magyarországi használtautó-piacon.

...
2024.05.04. 06:08

A legkeresettebb használtautók

Népszerűségi lista a magyarországi használtautó-piacon.

Szombat-vasárnapi lezárások a fővárosban

Forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap, az Élet menete idején.

...
2024.05.03. 14:47

Szombat-vasárnapi lezárások a fővárosban

Forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap, az Élet menete idején.

Újabb átadott szakasz az M6-oson

Forgalomba helyezték az M6-os Bóly és Lippó közötti szakaszát.

...
2024.05.03. 11:38

Újabb átadott szakasz az M6-oson

Forgalomba helyezték az M6-os Bóly és Lippó közötti szakaszát.

Hétvégi hídlezárás Budapesten

Péntek estétől vasárnap éjfélig lezárják a Szabadság hidat.

...
2024.05.03. 05:32

Hétvégi hídlezárás Budapesten

Péntek estétől vasárnap éjfélig lezárják a Szabadság hidat.

Feszültségesés

Nőnek az európai hibrid eladások miközben megtorpant az elektromos autók iránti kereslet.

...
2024.05.02. 14:26

Feszültségesés

Nőnek az európai hibrid eladások miközben megtorpant az elektromos autók iránti kereslet.