2021.06.02, 07:56
Ittasan kidöntötte a kerítést: persze autóval

A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 43 éves litkei férfival szemben, aki ittasan vezetve már majdnem hazaért, mikor gépkocsijával lerombolta szomszédja kerítését. A férfi 2021. január 30-án 16 óráig egy barátjánál italozott, majd gépkocsival indult haza, vérében 1,67 ezrelék alkohollal. Már majdnem hazaért, mikor ittassága miatt elvesztette uralmát autója fölött, ami a bal oldali útpadkán keresztül lehaladt az úttestről, és a szomszéd lakóház kapuoszlopának ütközött, kidöntve annak kapuját is.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség a férfi ellen járművezetés ittas állapotban vétség miatt emelt vádat a Salgótarjáni Járásbíróság előtt, vádiratában pénzbüntetés kiszabására és közúti járművezetéstől eltiltásra, továbbá a bűnügyi költségek megfizettetésére tett indítványt. Az ittas vezetőre azonban nemcsak büntetőjogi jogkövetkezmények várnak: Mivel vezetői engedélye nincs, a gépkocsi pedig nem rendelkezett forgalmi engedéllyel és kötelező felelősségbiztosítással, az ügyben eljáró rendőrök szabálysértési feljelentést is tettek ellene, továbbá a balesettel okozott anyagi kárt is meg kell térítenie.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14