Hétszázezret fizetett a sértettnek a vétkes sofőr – így tevékeny megbánás miatt megszüntették ellene az eljárást.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Tatabányai Járási Ügyészség a maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult eljárást tevékeny megbánás miatt megszüntette azzal a taxissal szemben, aki közvetítői eljárásban hétszázezer forint megfizetésével tette jóvá a bűncselekménnyel okozott sérelmet. A határozatban írt tényállás szerint a taxis férfi 2019. április 13-án éjszaka Tata lakott területén utast szállított az autójával. A taxi a Keszthelyi utca és a Május 1. út útkereszteződéséhez ért, ahol a gyalogos-átkelőhely előtt megállt. A gyanúsított a Május 1. útra kanyarodás megkezdése előtt észlelte, hogy a védett úton, a Május 1. út belső forgalmi sávjában közeledik egy személykocsi, amelynek a hátsó ülésén a sértett ült. A taxis férfi a közeledő kocsi távolságát rosszul mérte fel, az érkező autónak nem biztosítottt továbbhaladási elsőbbséget, megkezdte a behaladást az útkereszteződésbe. Az érkező gépkocsi vezetője vészfékezett, ennek ellenére nekiütközött a taxinak. Az ütközés miatt az érkező kocsi irányt változtatott, felhajtott a járdaszigetre, majd kidöntötte az ott kihelyezett „Kikerülési irányt” jelző közúti jelzőtáblát, ezt követően a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék árbocrúdjának ütközött.
Az érkező kocsi hátsó ülésén utazó sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, az ágyéki csigolya törése miatt megműtötték. Az ágyéki gerincszakasz területének merevsége, mozgáskorlátozottsága miatt a sértettnél maradandó fogyatékosság alakult ki. A vétkes sofőr a baleset során szintén nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyészség az ügyet közvetítői eljárásra utalta, amelyben az elkövető a sértettnek 700.000 Ft jóvátételt fizetett. A büntetőjogi rendelkezések szerint nem büntethető, aki a törvényben meghatározott vétség vagy háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében – vagy azt megelőzően, de a közvetítői eljárás keretében született megállapodásban jóváhagyva – a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette. Az elkövető a bűncselekménnyel a sértettnek okozott sérelmet jóvátette, ezért az ügyészség az eljárást megszüntette.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.