A fővárosiak, valamint a Budapestre járók felkészülhetnek rá, hogy nehezebb lesz a közlekedés a Blaha Lujza tér környékén, valamint a pesti rakparton átépítések miatt.
A rakpartok gyalogosbarát megújítása a pesti alsó rakpart Kossuth tér és a Margit híd közötti részen kezdődik. Ez a szakasz az id. Antall József rakpart, a munkák indulása június 7. A Blaha Lujza téren pár héttel később, július elején kezdik el a munkát. A „Blaha” ötven év után kap új formát, igaz a kiviteli tervek 2019-ben elkészültek, azonban finanszírozási problémákra hivatkozva az építkezés folyamatos halasztást szenvedett. A felújítás a Fővárosi Önkormányzat megbízásából, a BKK beruházásában, a VII. és a VIII. kerület szakmai támogatásával jött össze, a keret 3.47 milliárd forint: a munkához a kormány 1 milliárd forintot biztosít, amit 2021 végéig lehet felhasználni. A felújítás munkái a közbeszerzési eljárás sikeres lezárását követően, leghamarabb nyár közepén, július elején kezdődhetnek meg.
A munka során a Blaha Lujza tér zöldebb lesz. A parkolók helyére árnyas pihenőtereket, kiemelt ágyásban zöldfelületeket, valamint vízjátékot alakítanak ki. Ugyancsak megújul a Színházi emlékkő és a tér emblematikus eleme, a 60-as évek óta működő Gomba szökőkút. A felújítás kiemelt feladata, hogy a Blaha Lujza tér akadálymentes csomópont legyen. Így többek között új gyalogátkelőhelyeket alakítanak ki, amelyek a felszínen teljes értékűen átjárhatóvá teszik a forgalmas kereszteződést.
Az Idősebb Antall József rakpart átépítésével sétálhatóvá válik a Duna partja ezen a szakaszon. A Kossuth tér és a Margit híd között megszűnnek a kihasználatlan burkolt felületek, a lépcsős partfal megmarad, azonban a Garibaldi utcai rámpa támfala beljebb kerül. A világörökségi védett látkép nem sérül, zöldebb lesz a partszakasz, mert 35 fát telepítenek a beruházás során. A rakpart átépítése mintegy 1.5 milliárd forintba kerül. A id. Antall József rakpart a tervek szerint 2021 végére, a Blaha Lujza tér 2022 végére készül el. n vehetik birtokba a fővárosiak.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.