Miközben folyik a „Zebra terv” gyalogos-átkelőhely ellenőrzési akció, Rádon egy zebrán sodort el egy anyát a gyermekeivel egy kisteherautó.
A mai napon, Rádon a helyi általános iskola előtti gyalogos-átkelőhelynél egy személyautó rendben megadta az elsőbbséget az ott áthaladni szándékozó nőnek és két gyermekének. Azonban az elsőbbséget biztosító autó mögött, a gyanú szerint a megengedettnél nagyobb tempóval érkező kisteherautó ezt későn észlelte. Hogy elkerülje az álló autóval az ütközést, a fékezés mellett elkormányozta a sofőr a kisteherautót, amely így az álló gépkocsi bal hátuljának ütközött, majd pedig elsodorta a zebrán áthaladókat, végül egy távközlési oszlopnak csapódott. Szerencsésen az eddigi információk szerint az anya és a két gyermek könnyebb sérülésekkel átvészelte a balesetet. Mindenesetre elgondolkoztató, hogy miközben a rendőrség három napos gyalogos-átkelőhely ellenőrzést tart, ezt a lehető legtöbb információs csatornán előre jelezte, mégis vannak akik megengedik maguknak mások veszélyeztetését!
(képünk illusztráció)
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.