Néha a feszültség és az adok-kapok odáig fajul az utakon, hogy dühösebb fél a másik autóján torolja meg a sérelmét. Ebben az esetben pénzbüntetés és kártérítési kötelezettség lesz a történet vége.
A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség rongálás és garázdaság miatt emelt vádat egy 39 éves orosházi férfi ellen, aki egy közlekedési manővert sérelmezve több Nógrád megyei településen keresztül üldözött egy kisbuszt, majd letörte annak visszapillantó tükrét és betörte az ablakát. A vád szerint a férfi 2019. július 23-án késő délután Szendehely felől Rétság irányába vezetett egy kisbuszt a 2. sz. főúton, amikor számára váratlanul a járműve elé sorolt egy másik kisbusz. Emiatt a vádlott a főúton, majd Diósjenőn keresztül egészen Nógrád településig üldözte őt, és amikor az úticéljához érve megállt, szitkozódva odaszaladt, letörte a kisbusz külső visszapillantó tükrét, majd belekapaszkodott a félig lehúzott baloldali ablaküvegbe, és az úttestre rántotta azt.
A Rétsági Rendőrkapitányságon indult nyomozás során a vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését, és ígéretet tett arra, hogy megfizeti a sértett kárát, így a nyomozást irányító Balassagyarmati Járási Ügyészség felfüggesztette az eljárást a közvetítői eljárás lefolytatása végett. A Nógrád Megyei Kormányhivatal pártfogó felügyelője előtt indult közvetítői eljárásban azonban a tettes végül nem fizetett, így az ügyészség a garázdaság vétsége és a rongálás vétsége miatt vádat emelt ellene. Vádiratában arra tett indítványt, hogy a büntetlen előéletű elkövetővel szemben a Balassagyarmati Járásbíróság pénzbüntetést szabjon ki, és kötelezze a sértett kárának maradéktalan megtérítésére is.
Részlegesen feloldják a kamionstopot
A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.
Részlegesen feloldják a kamionstopot
A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.
Jó az irány
Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.
Jó az irány
Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.
Együttműködőket keresnek
Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.
Együttműködőket keresnek
Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.
Népszerűtlen rolik
Az elektromos rollerek használatának korlátozására készül Kaposvár.
Népszerűtlen rolik
Az elektromos rollerek használatának korlátozására készül Kaposvár.
Nem sietnek befizetni
600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval.
Nem sietnek befizetni
600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval.
A Speedmarathon eredményei
Speedmarathon a neve a 24 órán át tartó sebességmérési akciónak. Legutóbb április 16-án, reggel hat órától tartottak így országos sebességellenőrzést.
A Speedmarathon eredményei
Speedmarathon a neve a 24 órán át tartó sebességmérési akciónak. Legutóbb április 16-án, reggel hat órától tartottak így országos sebességellenőrzést.
Csökkentek a biztosítási díjak
A kgfb-díjak 16, a casco 9 százalékkal csökkent az első negyedévben.
Csökkentek a biztosítási díjak
A kgfb-díjak 16, a casco 9 százalékkal csökkent az első negyedévben.
Sok felvétel készült
Az elmúlt héten tartott országos sebességellenőrzési akció hálóján sok gyorshajtó fennakadt.
Sok felvétel készült
Az elmúlt héten tartott országos sebességellenőrzési akció hálóján sok gyorshajtó fennakadt.
