Szerdán, május 12-én Siófokról indul az ország legnagyobb kerékpáros versenye, a Tour de Hongrie. A verseny nagyobbrészt közutakon zajlik, így a közlekedőknek számítaniuk kell időszakos útlezárásokra.
A Tour de Hongrie összesen 792 kilométeren át tartó verseny, amely zömében közúton zajlik majd és a tavalyi végcélt, Kékestetőt érintve, idén egészen a budapesti Hősök teréig tart majd. A verseny útvonalán a közlekedők több helyszínen is ideiglenes, teljes pályás mozgó forgalomkorlátozással találkozhatnak, ezért az érintett szakaszok forgalmi helyzetéről érdemes lesz még utazás előtt tájékozódniuk a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál.
A kerékpáros versenyen az idei távot a nemzetközi mezőny öt nap alatt, május 12. szerda és május 16. vasárnap között teszi meg. A verseny során a kerékpárosok szinte teljes egészében országos közúton, fő- és mellékúti szakaszokat egyaránt érintve mérhetik össze tudásukat. A nemzetközi verseny május 12-én Siófok és Kaposvár között kezdődik, majd 13-án Balatonfüred és Nagykanizsa, 14-én Veszprém és Tata, 15-én Balassagyarmat és Kékestető között folytatódik, végül május 16-án, Budapesten a Hősök terén zárul. A pontos útvonal a következő linken érhető el: https://www.tourdehongrie.hu/terkep . Az érintett településeken az áthaladás tervezett időpontjairól a www.tourdehongrie.hu oldal „Etapok” menüpontja alatt tájékozódhatnak az érdeklődők.
A verseny ideje alatt rendőrségi forgalomirányítás mellett, dinamikus, ideiglenes, teljes pályazárral járó mozgó forgalomkorlátozással számolhatnak az érintett szakaszokon a közlekedők. A kiemelt helyszíneken a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei is segítik majd a terelések kiépítését és a verseny biztonságos lebonyolítását. A társaság szakemberei a szervezőkkel közösen a tervezett útvonalakat többször is bejárták, a szükséges javítási, üzemeltetési és karbantartási munkákat a versenyhez igazítva, ahhoz ütemezve végezték el. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a Tour de Hongrie versenyszakaszait érintően még indulás előtt tájékozódjanak az ideiglenes korlátozásokhoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon.
Nyugtatók és kábítószer együtthatása
Az árokban kötött ki a bódult sofőr - videóval.
Nyugtatók és kábítószer együtthatása
Az árokban kötött ki a bódult sofőr - videóval.
Mossák a Rákóczi hidat szombaton
Budapesten folytatódik a Duna hidak tisztítása.
Mossák a Rákóczi hidat szombaton
Budapesten folytatódik a Duna hidak tisztítása.
Két hiba egy estére
Stoptáblánál okozott balesetet az ittas sofőr.
Két hiba egy estére
Stoptáblánál okozott balesetet az ittas sofőr.
Ez a megoldás mindenkinek fájna
Magyar Autóklub: a Fővárosi Önkormányzat 10-ből 6 autót kitiltana Budapest útjairól, ha bevezetné az idősebb autók behajtási korlátozását.
Ez a megoldás mindenkinek fájna
Magyar Autóklub: a Fővárosi Önkormányzat 10-ből 6 autót kitiltana Budapest útjairól, ha bevezetné az idősebb autók behajtási korlátozását.
Érdemes erre figyelni a városi parkoláskor
Mi az a kizárólagos lakossági parkolás? Aki nem ismeri, annak sokba kerülhet.
Érdemes erre figyelni a városi parkoláskor
Mi az a kizárólagos lakossági parkolás? Aki nem ismeri, annak sokba kerülhet.
Német szigor az utcai versenyzőkkel szemben
Versenyezgettek kicsit, végül autó nélkül tértek haza.
Német szigor az utcai versenyzőkkel szemben
Versenyezgettek kicsit, végül autó nélkül tértek haza.
Gépjármű utánpótlás az OBB-nél
Az ORFK-OBB hét darab új VW Transportert vett át, hogy minden vármegyei szervezetnél szolgáljon egy kisbusz, amely segíti a megelőzési munkát.
Gépjármű utánpótlás az OBB-nél
Az ORFK-OBB hét darab új VW Transportert vett át, hogy minden vármegyei szervezetnél szolgáljon egy kisbusz, amely segíti a megelőzési munkát.
Lehetőség az infrastruktúra fejlesztésre
Pályázni lehet falvak járdáinak, hídjainak, kerékpárútjainak felújítására.
Lehetőség az infrastruktúra fejlesztésre
Pályázni lehet falvak járdáinak, hídjainak, kerékpárútjainak felújítására.